Fideszes képviselők nyílt levele Juhász Ferenchez
Szabolcs-Szatmár-Bereg hármas számú választókerületének fideszes polgármesterei és önkormányzati képviselői nyílt levélben szólították fel Juhász Ferencet, hogy szavazzon nemmel az egészségügyi törvényre.
Dátum: 2008-02-05 21:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:06.114351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juhász Ferenc
Országgyűlési képviselő úr részére
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
3. választókerület
Tisztelt Képviselő Úr!
Nem szokványos dolog önkormányzati vezetőként és képviselőként nyílt levélben fordulni a térség megválasztott országgyűlési képviselőjéhez, most mégis úgy érezzük, hogy ezt kell tennünk. 2008. február 11-én a Magyar Köztársaság országgyűlésében az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvénytervezetről fog Ön is újra határozni. Egy olyan kormányzati szándékról fog újból véleményt nyilvánítani, amely az emberek életminőségét és életlehetőségeit kívánja nagy mértékben megváltoztatni, nehezebbre fordítani.
Megválasztott települési vezetőként és képviselőként, a mindennapjainkat az itt élő emberek között megélve azt tapasztaljuk, hogy akiknek Ön a képviseletére jelentkezett és akiknek a nevében az országgyűlésben részt vesz a döntéshozatalban, többségében elutasítják az "egészségbiztosítási reformot".
A december 17-ei végszavazást követően sajnálattal vette tudomásul az itt élő emberek nagy része, hogy Ön is támogatta az egészségbiztosítás üzleti alapokra való helyezését. Kérjük, hallja meg a szabolcsi emberek hangját és a februári, újbóli döntéshozatalkor ne szavazzon meg egy olyan törvényt, amely a profitot helyezi az egészségügyi ellátás középpontjába. Kérjük, ne forduljon újra szembe a választók akaratával és az ő józan eszükkel.
Ön az MSZP egyik meghatározó politikusa, ezért nagyobb befolyással bír a végső döntések meghozatalában, mint képviselőtársai. Bízunk abban, hogy a gomb megnyomásakor és politikai szerepvállalásainál a pillanatnyi pártpolitikai érdekek helyett a választók véleménye fog érvényesülni.
Isten óvja Magyarországot!
Rakamaz, 2008. január 30.
Felelős, a választói akarattal megegyező döntésében bízva,
Dr. Karakó László, polgármester (Gávavencsellő)
Farkas Ernő, polgármester (Rakamaz)
Gömze Sándor Attila, polgármester (Tiszalök)
Somlyai Zoltán Zsolt, alpolgármester (Tiszadob)
Cseh Béla, alpolgármester (Rakamaz)
Frank Zoltán, alpolgármester (Gávavencsellő)
Hengsperger Péterné, önkormányzati képviselő (Gávavencsellő)
Nánási Sándor, önkormányzati képviselő (Gávavencsellő)
Pásztor József, önkormányzati képviselő (Gávavencsellő)
Türk András, önkormányzati képviselő (Gávavencsellő)
Türk Károlyné, önkormányzati képviselő (Gávavencsellő)
Román István, önkormányzati képviselő (Ibrány)
Bene Kálmán, önkormányzati képviselő (Ibrány)
Cseke Gábor, önkormányzati képviselő (Ibrány)
Dályai György, önkormányzati képviselő (Ibrány)
Imre Dezső, önkormányzati képviselő (Ibrány)
Némethné Bor Anna, önkormányzati képviselő (Ibrány)
Dr. Sózer-Pápai János, önkormányzati képviselő (Paszab)
Szabó András, önkormányzati képviselő (Paszab)
Balogh Albert, megyei közgyűlés tagja (Rakamaz)
Balogh Tibor, önkormányzati képviselő (Rakamaz)
Héri Viktor, önkormányzati képviselő (Rakamaz)
Nádasdi Frida, önkormányzati képviselő (Rakamaz)
Palsics János, önkormányzati képviselő (Rakamaz)
Pályi Zoltán, önkormányzati képviselő (Rakamaz)
Ling Ferencné, önkormányzati képviselő (Tímár)
Dr. Szmik András, önkormányzati képviselő (Tímár)
Görömbei Ferenc, önkormányzati képviselő (Tiszabercel)
Fábri Zoltán László, önkormányzati képviselő (Tiszadob)
Mata Elek, megyei közgyűlés tagja (Tiszalök)
Zrinszki István, önkormányzati képviselő (Tiszalök)
Dr. Krámor Julianna Katalin, önkormányzati képviselő (Tiszalök)
Dr. Erdélyi Béla, önkormányzati képviselő (Tiszalök)
Fedor László, önkormányzati képviselő (Tiszalök)
Császár József Sándor, önkormányzati képviselő (Tiszavasvári)
Ötvös János Sándor, önkormányzati képviselő (Tiszavasvári)
Palló Sándor, önkormányzati képviselő (Tiszavasvári)