Nyilvános képviselő-jelölti vita
A Magyar Gárda és a civil szervezetekhez fűződő viszony is szóba került azon a keddi újbudai nyilvános vitán, amelyet az időközi parlamenti képviselő-választás vasárnapi, második fordulója előtt tartottak. A vitán a főváros 15-ös számú választókerületében induló négy képviselőjelölt közül hárman vettek részt.
Dátum: 2008-02-06 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:09.265060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vitát kezdeményező Csapody Miklós (MDF) egy-egy kérdéssel fordult jelölttársaihoz. Lakos Imre, a koalíció jelöltje korábban többször említette, hogy az MSZP nem mozgósította saját választóit a voksolás első fordulójában - Csapody Miklós tőle erről érdeklődött, míg Rétvári Bencétől (Fidesz-KDNP) azt akarta megtudni, hogy a Fidesz fővárosi frakciója miért nem szavazott, amikor a közgyűlés elhatárolódott a Magyar Gárdától. Lakos Imre csalódottságáról beszélt, mert mint mondta, habár 1990 óta ez volt a második időközi országgyűlési képviselő-választás a fővárosban, ebben a kerületben mindig magas volt a szavazási hajlandóság. A szabad demokrata politikus hozzátette: úgy látszik, a baloldali voksolók nem voltak elég motiváltak. Önkritikaként jegyezte meg, hogy a kormányoldal kommunikációja "eléggé csapnivaló", és ez intő jel. Mint mondta: reméli, hogy a második fordulóban nagyobb lesz az aktivitás.
Rétvári Bence Csapody Miklós kérdésére válaszolva először a Fővárosi Közgyűlés augusztus 30-i jegyzőkönyvéből idézett, amely szerint a KDNP-frakció elutasítja a Magyar Gárdát és a szélsőségeket. Ugyanakkor - tette hozzá - azt is fontosnak tartják, hogy a hívő emberek félelmeit értsék meg. Csapody Miklós megjegyezte, hogy egy konzervatív elutasítja a szélsőbalt és szélsőjobbot is.
A néhány tucatnyira tehető közönség soraiban foglalt helyet Pettkó András (MDF), aki azt kérdezte a jelöltektől, hogy mit gondolnak a civil szervezetekről. Rétvári Bence elmondta, hogy több civil szervezet munkájában is részt vett, és ha bekerül a parlamentbe, akkor is tartja majd velük a kapcsolatot. A jelölt szerint ezeknek a szervezeteknek mind kormány-, mind ellenzéki oldalon fontos szerepet kell szánni. Lakos Imre is fontosnak nevezte a civil szervezetek munkáját, és megjegyezte, csaknem száz a kerületi önkormányzat által támogatott szerveződések száma. Csapody Miklós arról beszélt, itt az ideje, hogy ebben az ügyben is tiszta vizet öntsenek a pohárba, és az alapítványi kérdéseket, valamint a civil ügyeket függetlenítsék a politikától. Véleménye szerint a társadalom saját önszerveződő egységeit mindenkinek támogatnia kell, de nem szabad pártpolitikai alapon pénzt dugdosni a zsebükbe.
Az újbudai választást az októberben elhunyt Deák András (KDNP) megüresedett képviselői helyére kellett kiírni. Az első forduló a szavazók alacsony részvétele miatt érvénytelen volt: a választásra jogosult 32 ezer polgár közül mindössze 12 ezren vettek részt a voksoláson. Rétvári Bence az érvényes szavazatok 67 százalékát, Lakos Imre a 20,3 százalékát, Csapody Miklós 9,7 százalékát, míg Fenyvessy Zoltán a három százalékát kapta. Mind a négy jelölt megméreti magát a vasárnapi második fordulóban, ahol az érvényességi küszöb már csak 25 százalék; ha ezt nem érné el a választói részvétel, akkor új időközi választást írnak ki.