Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Buszvásárlás után motorcsere

Az Alfa Busz Kft.-től származhat az egyetlen érvényes ajánlat a BKV használtbusz-tenderén - értesült a Magyar Hírlap. A 3,3 milliárdos pályázat értékeléséről a BKV továbbra sem ad tájékoztatást.


Dátum: 2008-02-06 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:13.715832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közleményben erősítette meg a BKV a Magyar Hírlap értesülését, hogy egyetlen érvényes ajánlat érkezett a használt csuklós buszok beszerzésére vonatkozó ajánlati felhívásra. A közlekedési vállalat már egy hete ismeri az ajánlattevőt, de nem nevezi meg, és egyelőre győztesnek sem hirdeti.

A Magyar Hírlap azonban városházi forrásból arról értesült, az Alfa Busz Kft. volt az egyetlen ajánlattevő. Ha nyer, ő szállíthat 75 alacsony padlós Volvo buszt, darabonként 40-45 millió forintért. A BKV-ból származó információink szerint nem csekély fejtörést okoz a döntéshozóknak, hogy a társaság nem támasztotta követelményként a jármű Euro 4-es motorral való felszereltségét.

A várhatóan Genfből érkező hatéves buszokban ugyanis nem ilyen környezetkímélő motor van, pedig e nélkül januártól nem helyezhető üzembe autóbusz. Így aztán a beszerzési árra rárakódik a motorcsere költsége és a közvetítő jutaléka, mivel kizárták a beszerzésből az önkormányzatokat. A BKV tenderkiírása leszűkítette a mezőnyt: feltételként szabta az elmúlt három évben hárommilliárd forintos csuklósautóbusz-értékesítést, és milliméterre pontosan adta meg a járművek méreteit.

A BKV vezérigazgató-helyettese Balogh Zsolt közölte, az új buszok ára 72 millió forintnál kezdődik. Ezt alapul véve a BKV-nak tehát sikerülhet hatéves buszokat az új ár majdnem hetven százalékáért beszereznie. Wintermantel Zsolt (Fidesz) a Fővárosi Közgyűlés múlt heti vitájában a feltűnően drága beszerzést látva javasolta, hogy legfeljebb 36 millió forint legyen a vételár, az olcsóbb megoldást a kormánypártok nem támogatták.

Kapcsolódó elemek