Bírósághoz fordult a pécsi Fidesz-KDNP frakció
Bírósághoz fordult a pécsi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója szerdán, mert a város nem hozta nyilvánosságra a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program megvalósíthatósági tanulmányát - tájékoztattott a frakció vezetője közleményében.
Dátum: 2008-02-06 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:18.967060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kétnapos határidő lejárt, (...) a hivatalos eljárást megindítottuk. Tasnádi Péter, polgármester továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni a több mint 300 millió forint közpénzből készült EKF-tanulmányt, valamint a készítő konzorciummal kötött szerződést, noha álláspontunk szerint ez a nyilvánosságra tartozik, mert közérdekű adatokat tartalmaz" - indokolta lépésüket Páva Zsolt. Hozzátette: sem jogi, sem erkölcsi szempontból nem tudják elfogadni Tasnádi Péter védekezését, miszerint a megvalósíthatósági tanulmány nem végleges, nincs jóváhagyva és kifizetve sem, így az abban foglaltak a szerzői jog hatálya alá esnek.
A frakcióvezető hétfőn jelentette be, bírósághoz fordulnak, amennyiben a polgármester két napon belül nem teszi közzé az anyagot és az azt készítő konzorciummal kötött szerződést. Páva Zsolt utalt arra: a képviselők a napokban csak titoktartási nyilatkozat aláírásával vehették át a 3000 oldalas, 324 millió forintért készíttetett és a közgyűlés által a múlt év végén elfogadott dokumentumot tartalmazó CD-lemezeket, holott szerintük annak titkosítása nem indokolt.
"Tanulmányoztuk az anyagot, nyilvánosságra kerülése nem sérti Pécs érdekeit, tárgyalási pozícióit. Nincs benne olyan, melynek megjelentetéséből a baranyai megyeszékhelynek kára származna" - jelentette ki az ellenzéki politikus. Megjegyezte: az viszont kiderült a tanulmányból, hogy az EKF nagyprojektjei a rendezvénysorozat kezdetére, 2010 elejére nem, csak az év közepére készülhetnek el. Ha pedig ez így van, "a közzététel az őszinte szembenézést, a program nyílt kommunikációját segítené".
Páva Zsolt kérdésre válaszolva elmondta, korábban fontolgatták, hogy a dokumentumot honlapjukon közzé teszik, de jogászaikkal való konzultációt követően úgy döntöttek, "a felelős magatartás célravezetőbb" e kérdésben.