Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Számos települést érint a szövetkezeti üzletrészek kifizetése

Hamarosan megkezdődik a felszámolás alatt álló szövetkezetek üzletrészeinek kifizetése - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon, a megye 10-es számú választókerületének kampánynyitóján pénteken Stumpf István.


Dátum: 2002-03-01 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:24.794997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter elmondta: ez az intézkedés a Bodrogközben - az ország más térségeihez hasonlóan - számos települést érint, és bízik abban, hogy az érintettek kedvezően fogadják a kormánynak ezt a döntését.

Hörcsik Richárd, a körzet jelenlegi országgyűlési képviselője - aki a Fidesz-MDF megállapodás szerint az áprilisi választásokon ismét megméretteti magát - arról beszélt, hogy az országban a bodrogközi SAPARD-program készült el először. Az itt élők 165 pályázatot készítettek, ezek elbírálása még nem kezdődött meg, de az már bizonyos, hogy a SAPARD-pénzek segítségével a közeljövőben több mint 2 milliárd forint értékű beruházás kezdődhet a Bodrogközben.

Magyarországon mintegy 32 milliárd forint áll rendelkezésre a pályázati igények kielégítésére - tette hozzá.

Stumpf István ezt követően Sárospatakon, a református kollégium gimnáziumában átadta az Íris-Sulinet program során megvalósult számítógép-központot. Ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta: a hasonló számítástechnikai laborok száma az utóbbi három évben 910-ről 2000-re növekedett.

Kapcsolódó elemek