Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csehák Judit személyesen felelős a csernobili katasztrófáért?

Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt a Fidelitas alelnökei mai sajtótájékoztatójukon ismertették annak a levélnek a tartalmát, amelyet Csehák Judit egészségügyi és szociális miniszternek írtak. A két fiatal képviselő a parlament elé kívánja vinni Csernobil ügyét, hogy így vegye rá a kormányt a károsult családok kárpótlására. Mint elmondták ez az ügy pártok és napi politika felett álló kérdés, hiszen magyar családok tragédiájáról van szó.


Dátum: 2003-03-05 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:18.600936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Asszony!

1986-ban a világ egyik legszörnyűbb tragédiája történt az egykori Szovjetunió területén. Felrobbant a csernobili atomerőmű egyik reaktorblokkja, mérhetetlen pusztítást végezve nem csak a környező területeken, hanem az egész európai kontinensen, így hazánkban is.

Az 1986 óta nyilvánosságra vagy valamilyen módon felszínre került dokumentumok alapján jó okunk van feltételezni, hogy az akkori állami és pártvezetés tudatában volt a Magyarországra és a magyar emberekre leselkedő veszélynek. a katasztrófa híre azonban titokban maradt, hiszen annak beismerése súlyosan rombolta volna a szocializmus felsőbbrendűségének hitelességét.

A tények elhallgatása sok ember halálát, súlyos egészségkárosodását és sok család tragikus szenvedését okozta.

Tisztelt Miniszter Asszony! Ön 1986-ban miniszterelnök-helyettesként a legfelsőbb párt- és állami vezetés tagja volt. Tudott-e ön a csernobili katasztrófáról, tisztában volt-e a hazánkra, a megyar emberekre leselkedő veszéllyel?

Érez-e Miniszter Asszony személyes felelősséget azért, hogy a magyar állami és pártvezetés - ellentétben más kelet-európai szocialista diktatúrákkal - nem értesítette a lakosságot a rá leselkedő veszélyről?

Várom megtisztelő válaszát.

Budapest, 2003. március 5.

Szijjártó Péter

Fidesz-Magyar Polgári Párt

Nyitrai zsolt

Fidesz-Magyar Polgári Párt

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek