Színes és sikeres volt Kaposvár és Kapronca együttműködése
Színes és sikeres volt Kaposvár és a horvátországi Kapronca Pannon Paletta elnevezésű közös kulturális és turisztikai projektje - állapították meg az abban résztvevő szervezetek képviselői szerdán Kaposváron.
Dátum: 2008-02-06 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:26.100766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint 58 millió forintos programhoz felhasznált forrás jelentős hányadát uniós pályázaton nyerték el a résztvevők. Kaposvár ebből csaknem 21 millió forintot - ennek 95 százaléka vissza nem térítendő támogatás - fordíthatott különböző kulturális, turisztikai rendezvények megrendezésére, így a többi között a kaposvári farsang, egy turisztikai vásár, valamint a Festők városa hangulatfesztivál megrendezésére, egy zselici bringatúrára, horvát-magyar kisebbségi találkozó szervezésére, a kaproncai lovastornára és egy Dráva-menti kerékpártúrára.
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere a programot értékelve elmondta: nem csak az abban résztvevők elégedettek, de a megvalósulást figyelemmel kísérő európai uniós ellenőrök is kiválóra értékelték az együttműködést, amely lehetőséget adott a két település polgárainak közös programokban való részvételre. Mivel az Európa Unió kiemelten támogatja a közös pályázatokat, ezért Kapronca polgármesterével megállapodtak abban, hogy a jövőben "árgus szemekkel" figyelik a pályázati kiírásokat, és ha lehetőség lesz rá, akkor lesz folytatása a közös programoknak - fűzte hozzá.
A most véget ért egyéves projekt zárótalálkozóján Zvonimir Mrsic, Kapronca város polgármestere kiemelte: a program sikere egyrészt bizonyította, hogy az együttműködő felek képesek egy ilyen nagyívű rendezvénysorozat megszervezésére, másrészt arra ösztönzi az abban résztvevőket, hogy a jövőben is dolgozzanak ehhez hasonló projektek megvalósításán. Azt még nem tudjuk, hogy milyen gazdasági előnyökkel járt a közös program, ám a közeljövőben erről is egyeztetünk Kaposvár polgármesterével - tette hozzá kaproncai városvezető.
A projektben a kaposvári önkormányzat és négy horvát önkormányzat mellett öt magyar és hét horvát turisztikai, kulturális és civil szervezet vett részt, s összesen 12 programot valósítottak meg, ebből hetet Kaposváron. E mellett közös turisztikai prospektust, térképet és weblapot is készítettek.