Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lebukott a kormány

Ma kiderült, hogy lebukott a kormány - jelentette ki Kontur Pál szerdán újságírók előtt.


Dátum: 2008-02-06 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:26.723262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kontur Pál sajtótájékoztatója

A politikus azt követően beszélt erről, hogy Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke szerdán közölte: a MÁV a munkába álló dolgozóknak ötezer forint jutalmat ajánlott fel.

A Fidesz politikusa elmondta: a kormány lebukott, mert kiderült, hogy pénz van, mégis visszaél a hatalmával és fittyet hány az egyszerű emberekre, munkásokra és alkalmazottakra, magára a demokráciára.

Mai sztrájktörő döntése azt bizonyítja, folytatta a fideszes képviselő, hogy a kabinet továbbra is semmibe veszi a kisembereket, munkásembereket, valamint problémáikat, s ahelyett, hogy komolyan venné őket, megosztja és megpróbálja megalázni őket. Kontur leszögezte: az, hogy ma 5 ezer forint alamizsna-osztással lehet emberekre hatni, ez szintén a kormány felelőssége, az ő sara, ugyanis olyan helyzetbe hozta az embereket, hogy még ekkora összeggel is tud rájuk hatni. Szégyellje magát a kormány - közölte.

Határozottan felszólítjuk a kormányt, hogy ne vegye semmibe a kisembereket és figyeljen végre rájuk, a problémáikra, és ahelyett, hogy megosztaná és megalázná őket, azzal foglalkozzon, hogy segítsen a sorsukat jobbra fordítani, problémáikat megoldani - emelte ki Kontur Pál.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4333, 'source_type': 'media', 'source_id': 1537, 'target_type': 'article', 'target_id': 77506, 'relation_type': 'describes'}