Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vissza kell fizetni a hazugsággal elvett pénzeket!

Az emberek joggal várják el a kormányuktól, hogy őszinte legyen velük, s az ő érdekükben dolgozzon - mondta Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-02-06 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:27.652335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2007-es év azonban - mutatott rá Szijjártó Péter - mind a két szempontból csalódást okozott az embereknek, s ennek folytatásaként ma is egy félrevezetési kísérletet láthattunk a pénzügyminisztertől.

Mert a valóság az, hogy a 2007-es esztendőben a reálbér csökkenése a közép-európai régióban egészen egyedülálló méretet öltött - jelentette ki a politikus, s rámutatott, hogy a romániai és a magyarországi reálbér-alakulás között 20 százalék különbség van Románia javára. Magyarországon az emberek reálbére az elmúlt évben 5 százalékkal csökkent, miközben egyre magasabbak az árak, s növekszenek a megélhetés költségei valamint folyamatosan nő a munkanélküliség is - fűzte hozzá a Fidesz szóvivője.

Szinte nem múlt el úgy hét 2007-ben - emlékeztetett a képviselő -, hogy ne jelentettek volna be újabb megszorításokat, s lehet, hogy a kormány szívesen maga mögött hagyná az elmúlt másfél évet, de az emberek nem tudják elfelejteni azt, hiszen a kormányzat döntéseivel folyamatosan megnehezítette az életüket.

Ha a kormány komolyan gondolja a konszolidációt, akkor vissza kell adnia azokat a pénzeket, melyeket az elmúlt másfél év folyamán hazugságokkal, adóemelésekkel és áremelésekkel elvett az emberektől - húzta alá a fideszes politikus.

Újságírói kérdésre - mely Veres János azon kijelentésére vonatkozott, miszerint ha a népszavazással eltörlik a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, akkor a kormány semmivel sem fogja pótolni az így kieső összegeket - Szíjjártó Péter úgy reagált, hogy "jó lenne, ha Veres János befejezné a fenyegetőzéseket". Jól mutatja ez a kijelentés is a pénzügyminiszter demokráciához való viszonyát - jelentette ki a képviselő. Emlékeztetett rá, hogy korábban Veres János azt mondta: a költségvetés helyzetét nem változtatja meg az, hogy a kormányzati épületek eladásából származó több tízmilliárd forint kiesik a költségvetés bevételi oldaláról a kormányzati negyed meg nem épülése miatt. Ehhez képest pedig - jegyezte meg Szijjártó Péter - az a 20-30 milliárd forint, amit a népszavazás érint, szintén nem okozhat problémát a költségvetésnek.

Kapcsolódó elemek