Kaposváron mindenkinek jut támogatás
Minden eddiginél több szociálpolitikai juttatással segíti az idén a kaposváriakat a helyi önkormányzat: a tavalyinál 93 millió forinttal több pénzt, mintegy 800 millió forintot fordítanak ilyen jellegű kifizetésekre.
Dátum: 2003-03-05 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:19.587793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szita Károly polgármester sajtótájékoztatóján közölte, hogy 1999 óta fokozatosan növelik a környezettanulmányok és a helyszíni ellenőrzések számát a rászoruló családok körében, idén mintegy kétezer család igényének jogosultságát mérik fel.
- A támogatásoknak azokhoz kell eljutniuk, akiknek a legnagyobb szüksége van azokra - indokolta az ellenőrzéseket Szita Károly. Budai Józsefné, a szociális és gyámügyi iroda vezetője elmondta, hogy a rászorultak 75 százalékának életkörülményeiről a helyszínen tájékozódtak az iroda munkatársai. Kitért arra, hogy a támogatásokat nem közvetlenül, hanem lehetőleg természetben történő juttatásként utalják az érintettek számára, a tankönyvtámogatást például az iskoláknak küldik el.
- A 11 kötelező szociálpolitikai feladaton túlmenően további 15 célt - iskolatej-akciót, szociális kölcsönt, lakásfenntartást és gyógyszervásárlást is - támogat a kaposvári önkormányzat - emelte ki Budai Józsefné. A kaposváriak kiadása az ingyenes szemétszállítás bevezetése miatt idén összességében 148 millió forinttal lett kevesebb. Továbbá 9 százalékkal csökkent a távhőszolgáltatás alapdíja, a 65 éven felüliek ingyenesen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, áprilistól pedig a kismamáknak sem kell fizetni ezért a szolgáltatásért. A város 27 millió forintot költ arra, hogy ne emelkedjen a bérletek ára. Kaposvár szociálpolitikai stratégiája az, hogy segély helyett munkát ajánlanak a rászorulóknak; a közmunkáért járó munkabérre 2003-ban 152 millió forintot különítettek el.
MTI - fidesz.hu