Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A toldozgatás nem orvosolja a kifogásokat

Alternatív törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a Fidesz.


Dátum: 2008-02-07 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:44.634362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vonják vissza az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt, és a civil-, s a szakmai szervezetekkel lefolytatott vita után terjesszék újra a parlament elé - javasolta az ellenzék az egészségügyi bizottság tegnapi ülésén. Ám a kormánykoalíció szerint mivel a köztársasági elnök visszautalta azt a parlamentnek, 60 napon belül újra kell tárgyalni. Az ülésen a bizottság koalíciós többsége megszavazott 12 módosítót a jövő hétfői parlamenti voksolásra.

Az ellenzék szerint nem felel meg a köztársasági elnök elvárásának a törvényhez készült módosítási csomag, ám Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke ezt cáfolta a Világgazdaságnak. Az ellenzék szerint ezt a törvény is népszavazással kellene megerősíteni vagy elvetni.

Alternatív törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a Fidesz - mondta lapunknak Mikola István, a bizottság alelnöke. A kormány tervezete követhetetlen, messze van az eredeti elgondolásuktól is. A toldozgatás nem orvosolja a köztársasági elnök kifogásait, december óta sem volt szakmai és civil egyeztetés, pedig Sólyom szerint ekkora horderejű változtatáshoz társadalmi támogatottságra és az alapelvekben a politikai pártok konszenzusára lenne szükség. Nem készültek december óta hatástanulmányok, nincsenek meg a törvény konkrét végrehajtási szabályai. Aggályos, hogy amíg az OEP 1,5 százalékot költ működési költségekre, a többpénztáras rendszerben ennek háromszorosát, s ez ötvenmilliárdot von el a gyógyítástól. Nem tudni azt sem, mi garantálja majd a szolgáltatók versenyét a betegért - vélte Mikola.

Kapcsolódó elemek