Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belga elnöke lett az uniós Régiók Bizottságának

Luc Van den Brande volt flamand miniszterelnököt választotta elnökének szerdán Brüsszelben az Európai Unió intézményrendszeréhez tartozó Régiók Bizottsága.


Dátum: 2008-02-07 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:45.201298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kereszténydemokrata politikus a pártcsoportok közti előzetes megállapodásnak megfelelően váltotta posztján a francia szocialista Michel Delebarre-t, Dunkerque polgármesterét. Megbízatása a jelenlegi összetételű bizottság mandátumának végéig, 2010 elejéig tart.

A Régiók Bizottságának 73. plenáris ülésén Sértő-Radics István vezetésével magyar delegáció is részt vett, amelynek tagjai többek között szakmai partnereikkel találkoztak. Felszólalt a plenáris ülésen José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a két testület tartson szoros kapcsolatot azokban a politikai kérdésekben, ahol a régióknak kiemelt szerepük lehet. Ilyennek mondta például a munkahely-teremtést, a klímaváltozás elleni küzdelmet és az EU ratifikáció alatt álló, új szerződésének megismertetését a lakossággal.

Van den Brande új partnerségre szólított az uniós intézmények, az EU-tagállamok és a régiók között. A további együttműködési területek között említette az uniós felzárkóztatási politikát, a kulturális sokféleség ápolását és a szomszédos területekkel tartott kapcsolatokat.

A Régiók Bizottsága konzultatív jogkörű, brüsszeli székhelyű gyűlés, ahol a helyi és regionális önkormányzatok képviselői találkoznak, hogy kifejtsék véleményüket az EU jogalkotási javaslatairól. Az Európai Bizottságnak és a miniszterek uniós Tanácsának ki kell kérnie a Régiók Bizottságának véleményét számos politikai területen, köztük a foglalkoztatást, közlekedést és a környezetet érintő európai uniós jogszabályi javaslatok tekintetében. Az önkormányzati képviselők gyűlésének véleményét az Európai Parlament is kikérheti.

Kapcsolódó elemek