Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békés megye: iskolafelújítási és inkubátorház-építés

Iskolafelújítási és inkubátorház-építési programot hirdet Békés megye oktatási-gazdasági leszakadásának megállítására, a versenyképesség és a munkahelyteremtés segítésére a megyei önkormányzat.


Dátum: 2008-02-07 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:51.562509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László, a megyei önkormányzat elnöke csütötökön Békésen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a leszakadás megállítása érdekében például Békésen, a Farkas Gyula Közoktatási Intézményben ötszázmillió forintos beruházást terveznek. Ebből a forrásból a vállalkozók számára ezer négyzetméteres inkubátorházat építenek, valamint felújítják a szakképző iskola kollégiumát is. A megyei önkormányzat ennek érdekében két pályázatot készített, az egyiket már beadták, míg a másikat napokon belül benyújtják.

Az elnök reményei szerint az inkubátorház építéséhez a régiós fejlesztési tanács biztosítja a szükséges 300 millió forint felét, míg a kollégium felújításának 200 millió költségének maximum 90 százalékát. A fenntartó pedig kötvény kibocsátásával teremti elő a szükséges önrészt. Domokos László hozzátette: az inkubátorházba piacképes vállalkozók települhetnek be, s ezzel a megye segíti a munkahelyteremtést, ugyanakkor a műhelyekben tartott gyakorlatok során versenyképes ismeretekre tehetnek szert a tanulók.

Kapcsolódó elemek