Változások a hírTV-nél
Dlusztus Imre közös megegyezéssel távozott a Hír Televízió Rt.-től - tájékoztatott a társaság. A közlemény szerint az alapító főszerkesztő megfeszített munkájának is köszönhető, hogy az első magyar hírtévé műsora röviddel az indulás után már több mint 1,2 millió lakásban fogható.
Dátum: 2003-03-05 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:20.757996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Táncsics-díjas újságíró a média más területén kíván elhelyezkedni - olvasható a tájékoztatóban. A társaság közleménye kitér arra, hogy a jelentős technikai fejlesztés előtt álló HírTv vezetősége három vérbeli televíziós szakembert bízott meg a technológiai váltás előkészítésével. Udvarhelyi Tibor, eddigi produkciós igazgató, a jövőben a teljes műsorfolyam szervezéséért és gyártásáért felel műsor- és produkciós igazgatóként.
A híradó eddigi felelős szerkesztője, Gulyás István valamennyi hírműsort felügyeli hírigazgatóként. A debreceni televíziótól frissen érkezett Lányi Tamás pedig a műszaki igazgatói posztot tölti be - tartalmazza a közlemény.
MTI - fidesz.hu