Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rétvári lehet a befutó

Országgyűlési képviselőt választanak vasárnap a budapesti 15. számú választókerületben. Két hete a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot, ezért a második fordulóban dől el a mandátum sorsa. Gellérthegy, Szentimreváros és Lágymányos képviselői helyére a legnagyobb esélye Rétvári Bencének, a Fidesz-KDNP jelöltjének van, aki folytatni szeretné elődjének, az októberben elhunyt Deák Andrásnak a munkáját.


Dátum: 2008-02-08 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:06:06.653199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2006-os eredményekhez képest egyötödére esett vissza a szocialista szavazók száma a XI. kerületben, ennyien tartották fontosnak támogatni a kormánypárti jelöltet. "A Fidesz és a KDNP szavazóinak háromnegyede viszont ismét eljött szavazni" - mondta lapunknak a két héttel ezelőtti időközi választásról Rétvári Bence. A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ez egyvalamire utal, a szocialista, szabad demokrata szavazók is rájöttek, hogy a Gyurcsány-kormány becsapta őket. Nem azt teljesítette, amit ígért. "Árulkodó adat, hogy öt kormánypárti szavazó közül négy otthon maradt.

Nyolcszor annyi állampolgárt sikerült meggyőznünk a választás fontosságáról, mint a koalíciónak - folytatta az összevetést Rétvári. - Az SZDSZ és az MSZP feltűnően erőtlen kampányt szervezett, amellyel az volt a célja, hogy minél alacsonyabb legyen a részvételi arány. Végül is sikerült elérni céljukat, igaz, csak saját táborukat tudták passzivitásra ösztönözniük."

Rétvári csapata az első forduló óta eltelt időben sem dőlt hátra, a kampánystáb tagjai igyekeztek minél több emberhez eljutni személyesen is. "Nem tudom, akkor mit nyilatkoztak volna, ha jobb eredményt ér el" - válaszolta arra a közbevetésünkre, hogy az SZDSZ közleményben tudatta, elégedett Lakos Imre eredményével. A kormánypárti jelöltet a választók húsz, míg Rétvári Bencét hatvannyolc százaléka támogatta. Az ellenzéki politikus szerint pártállástól függetlenül láttak át a szavazók Lakos hamis ígéretein. A kerületben felépülő három hídon, a négyes metró Budaörsig való meghosszabbításán: egyikre sincsenek meg az ígért tízmilliárdok.

Az ellenzéki jelölt nem változtatott célkitűzésén, hitelesen akar politizálni, csak olyan feladatokat vállal, amelyeket el is lehet végezni. Ilyen például a négyes metró károsultjainak érdekeit védő törvény tervezete. Ez huszonöt éven át garantálná, hogy az ingatlanban keletkezett kár eredetét ne a tulajdonosnak, hanem a beruházónak kelljen igazolnia. Rétvári szerint a választópolgárokat sikerült ráébreszteniük arra, mennyire fontos a szavazatuk, s hogy a kerületen is túlmutató ügyekben tudnak dönteni.

Ketten már bent vannak

2006-ban Deák András (Fidesz-KDNP) nyerte el a budapesti 15. sz. választókerület mandátumát, a választók 43 százaléka támogatta. Szabó Vilmos (MSZP) 31, Lakos Imre (SZDSZ) 11, Csapody Miklós (MDF) tízszázaléknyi vokshoz jutott. Rétvári Bence két ellenfele most is országgyűlési képviselő: Lakos Imre a budapesti területi listáról, Csapody Miklós az országos listáról jutott a parlamentbe.

Kapcsolódó elemek