Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legyengített állam nem tudja megvédeni polgárait

A szociális népszavazási kampány csütörtöki XVII. kerületi fórumán Tarlós István mellett neves szakpolitikusok és professzorok érveltek a március 9-i három "igen" mellett.


Dátum: 2008-02-08 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:06:10.608778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kerület polgármestere köszöntőjében kifejezte azon reményét, hogy minden rákosmenti polgár érezni fogja a felelősségét március 9-én, mert a "nem" szavazat és az otthon maradás ugyanaz: elfogadása annak, hogy az embert becsapják és az orránál fogva vezetik. Riz Levente elsősorban a passzívak meggyőzését kérte a kerület megjelent lakosaitól a népszavazásig hátralévő egy hónapban.

Iván László gerontológus, pszichiáter, a Fidesz országgyűlési képviselője úgy vélekedett, a mélyben ható folyamatok lelkiségében megjelent egy tudatra ébredés: nem csak szociális és egészségügyi válság van, hanem fennmaradásunk veszélyhelyzetébe kerültünk. A több biztosítós egészségügyi rendszerben a biztosítók fogják a pénztárak 49%-át megvásárolni, ebből pedig nekik - Horváth Ágnes szavaival élve - profitra lesz szükségük. Ebben az esetben a legkiszolgáltatottabb helyzetbe az az 1 millió 100 ezer nyugdíjas kerül majd, akinek havi járandósága 55 ezer forint alatt van, és akiknek egyharmada egyedül él. A professzor az ő érdekükben is reméli, hogy március 9-e sorsfordító jelentőségű lesz.

Az ELTE volt rektora, Klinghammer István történelmi és mai nemzetközi példákkal szemléltette az oktatás állami támogatásának szükségességét. Mint elmondta, a három részre szakadt Magyarországon, de még a trianoni tragédia után is költöttek a felsőoktatásra, egyetemet és falusi elemi iskolákat hoztak létre, ma pedig Finnország, Írország és legújabban Kína példája bizonyítja, hogy igazán a hozzáadott érték viszi előre az országot.

"Ha nem lenne adófizetés, én is azt mondanám, hogy mindenki boldoguljon, ahogy tud. De ha ilyen mértékű elvonások vannak, akkor ne kelljen olyan szlogeneket hallanom, hogy nincs ingyen ebéd" - mondta a tandíjról a Rektori Konferencia egykori elnöke.

"Felejtsük már el ezt az intellektuális sámánkodást" - ezzel a Horváth Ágnestől származó, a bizalmas orvos-beteg kapcsolatot minősítő mondattal illusztrálta Pesti Imre, Rákosmente országgyűlési képviselője, hogy kik akarják most felvirágoztatni az egészségügyet.

A Fidesz szakpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti kockázatközösséget felbomlasztó magánbiztosítók olyan kvótákból fognak gazdálkodni, amelyek egy budapesti beteg esetében évente 120 ezer forinttal, egy szabolcsi esetében ennek töredékével számolnak, az új társadalombiztosítási rendszert finanszírozók pedig olyan nagy nemzetközi multicégek lesznek, akiket nem fog érdekelni, hogy a XVII. kerületi János bácsit milyen színvonalon látják el, mert azt a tőzsdén nem tudják kitenni.

Pesti Imre szerint a szocialisták sem akarják ezt a rendszert, "de ők az egyedfejlődés során megmaradtak az előgerinchúros fázisnál, mert nem mernek kiállni ellene".

A XVII. kerület országgyűlési képviselője a polgármesterhez hasonlóan a közömbösséget jelölte meg a legnagyobb veszélyforrásként: aki március 9-én nem megy el szavazni, az azok mögé áll, akik eladják ezt az országot - mondta Pesti.

Tarlós István a népszavazás ellenzői által sűrűn hangoztatott "öngondoskodás" kapcsán kifejtette: ez nem jelent mást, mint az állami gondoskodás elsorvasztását, hogy az állam legyengítse magát, és képtelen legyen megvédeni a saját polgárait. Ezáltal olyan társadalmi különbségek jönnek létre, amelyben a leszakadók iránti társadalmi szolidaritás is megszűnik.

A gyakran hiányolt összefogásról, együttműködésről a népszavazási kampány politikai irányítója úgy vélekedett, hogy normális esetben a 2004. december 5-i referendum idején lett volna rá igazán szükség: "megtehette volna-e a kormány, hogy a határon túli honfitársaink ellen kampányol? Ki nem akar itt együttműködni?" - vetette fel.

A tandíjjal kapcsolatban megismételte korábbi álláspontját, hogy elsősorban a felsőoktatás állami finanszírozásának növelésére volna szükség, addig nem szabad tandíjat bevezetni, mert azzal csak az esélyegyenlőség elve sérül.

Kapcsolódó elemek