Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az emberek mindennapjait érintő kérdésekre kell választ adni

Elhibázott a kormányzat és az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány érzelmekre alapozott uniós kampánystratégiája, a Fidesz inkább az emberek mindennapjait érintő kérdésekre próbál választ adni - jelentette ki Szájer József a Fidesz alelnöke Pécsett, az Európai esték című előadássorozat szerdai nyitó rendezvényén.


Dátum: 2003-03-06 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:21.678473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József kiemelte: az uniós csatlakozás nyújtotta lehetőségekkel azok az országok tudtak élni, amelyek polgárai megfelelő módon felkészültek az integrációra. Hozzátette: még egy éve van Magyarországnak, hogy felkészüljön a csatlakozásra, s ezt kívánják elősegíteni az ország különböző pontjain szervezett fórumok.

A fideszes politikus az EU-támogatások kapcsán hangsúlyozta: minden önkormányzatnak és régiónak alkalmaznia kellene olyan embereket, akik folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket, s részt vesznek azok elkészítésében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek