Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-frakció hétfőn dönt a név szerinti szavazásról

Az egészségbiztosítási törvény és a törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezés lesz a fő témája a Fidesz hétfői frakcióülésének, amelyen az is eldől, hogy név szerinti szavazást kezdeményeznek-e mindkét javaslatról - mondta az MTI-nek Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója pénteken.


Dátum: 2008-02-08 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:06:21.165807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert szerint még nyitott kérdés, hogy a Fidesz ismét név szerinti szavazást kezdeményez-e az egészségbiztosítási törvényről, ahogyan a december 18-i első szavazásnál tette, illetve, hogy a törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezés esetében is élnek-e ezzel a lehetőséggel. Hozzátette: a Fidesz várhatóan kötelező részvételt ír elő a frakciótagoknak mindkét szavazásnál. A Fidesz frakcióigazgatója szerint azt is hétfőn véglegesítik, hogy kik lesznek a két vita felszólalói.

Az egészségbiztosítási törvény korábbi vitájában Navracsics Tibor frakcióvezető volt a vezérszónok és Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa a legtöbbet felszólaló képviselő; a jogszabály hétfői újratárgyalása során és a törvényt megerősítő népszavazás ügyében várhatóan szintén elsősorban ők tolmácsolják majd a párt álláspontját. Az is hétfőn dőlhet el, hogy Orbán Viktor felszólal-e az első parlamenti ülésnapon. A Fidesz frakcióülésen az ombudsman-jelöltekről is döntenek. Az MTI információi szerint a Fidesz várhatóan támogatni fogja Zombor Ferenc adatvédelmi ombudsman-jelöltet, és Fülöp Sándort, akit a jövő nemzedéke ombudsmani posztra jelölt a köztársasági elnök.

Kapcsolódó elemek