Titkos paktumot kötött Horváth Ágnes Hajdú-Biharban?
Titkos paktumot sejtető egyeztetést lát Horváth Ágnes egészségügyi miniszter péntek estére Nyíracsádra tervezett látogatása mögött Tasó László, a szomszédos Nyíradony fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő. A fideszes politikus erről pénteken Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Dátum: 2008-02-08 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:06:23.311543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Katona Gyula, Nyíracsád polgármestere cáfolta Tasó László kijelentéseit. Tasó László kifejtette: a szűk körű megbeszélésre "célzottan" hívtak meg környékbeli háziorvosokat és "baráti" polgármestereket, kizárva például őt, mint a választókerület országgyűlési képviselőjét, a szomszéd település polgármesterét.
"Alapos a gyanú, hogy a magát csak az osztrák egészségügyi ellátásban bízva kezeltető miniszter asszony arra akarja rávenni a háziorvosokat, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj mellett érveljenek rendelési időben, és azonkívül a polgármestereket pedig a leendő baráti támogatások fejében saját lakosságuk érdekei ellen hangolják" - mondta Tasó László.