Nem válhat életképtelenné egyetlen kisközség sem
Ahhoz, hogy az ország gazdasága jól működjön, minden nagy határállomáshoz eljutó autópályákra, illetve gyorsforgalmi utakra van szükség - mondta Pokorni Zoltán az M7-es déli nyomvonala mentén, valamint a letenyei új határállomásnál tett látogatását követő pénteki sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-03-01 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:25.100159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke kifejtette: az utóbbi években megkezdett vagy induló 230 kilométernyi út- és öt hídberuházás a terveik szerint további 600 kilométerrel - köztük az M7-sel -, illetve 5-7 híddal folytatódna a következő négy évben.
Hozzátette: minden magyarországi autópálya a koncessziós formánál jelentősen olcsóbb állami kezelésben kell, hogy működjön.
Mint mondta, az autópályákat és a gyorsforgalmi utakat a sugaras szerkezetűből hálózattá kell formálni, hogy bármelyik településről fél órán belül elérhetők legyenek.
A közeli pusztamagyaródi iskola meglátogatása kapcsán elmondta: az 1100 fő alatti települések oktatási intézményeinek az elmúlt években megkezdett teljes támogatását a jövőben is folytatnák.
- Nem válhat életképtelenné egyetlen kisközség sem, és ehhez a megkezdett családi- és más agrártámogatások, kedvezményes hitelek gazdasági hatása mellett a szellemi erők megőrzése is alapvető tényező - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.