Kormányzati tanulmányok brutális összegért
A Fidesz két január 21-én írásbeli kérdéssel fordult a miniszterekhez, amelyben arra várta a választ, hogy 2002. május 27. és 2007. december 31. között a minisztériumok és azok jogelődjei mennyi pénzt költöttek tanulmányokra. A válaszok - kettő kivételével - megérkeztek.
Dátum: 2008-02-09 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:06:26.747005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ágh Péter emlékeztetett arra, hogy a minisztériumoknak házszabály szerint 15 nap áll rendelkezésükre, hogy választ adjanak a hozzájuk intézett kérdésekre; ezt a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és az Oktatási és Kulturális Minisztérium kivételével teljesítették az intézmények. Boldogok azonban nem lehetünk, mert brutális összegekről van szó: több mint 3 milliárd forintot költöttek külső tanulmányokra - tájékoztatott a Fidelitas politikusa.
A képviselő rámutatott, hogy a kormány az emberekkel fizetteti ki a megszorítások árát, ráadásul teljesen értelmetlen célokra költi el a pénzt.
Az Egészségügyi Minisztérium több mint 220 millió, a pénzügyi tárca több mint 136 millió, A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (a volt IHM-mel együtt) több mint 890 millió, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség több mint 761 millió, a Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pedig 477 milliónál is több pénzt költött külső cégek, illetve személyek által elvégzett tanulmányokra - sorolt fel néhány példát a politikus. Megjegyezte: pont a Miniszterelnöki Hivatal nem válaszolt, amelynek nevéhez számos botrányos megrendelés fűződik, így egy targonca cégtől megrendelt tanulmány regionalizáció témájában, vagy egy az őszödi beszéd sajtóvisszhangjáról készíttetett elemzés.
Miközben az ország ilyen rossz állapotban van, a kormányzat efféle luxustanulmányokra költi a pénzt, holott ezek nem szolgálják az ország érdekét, állapotának javítását.
Ágh hangsúlyozta: amikor az Orbán-kormány átadta az ország vezetését, akkor mi ennek a régiónak az egyik vezető gazdasági és politikai hatalma voltunk, most azonban már sereghajtók vagyunk. Akkor, amikor 10 százalékos a nyugdíjinfláció, 1 százalékos a gazdasági növekedés, 5 százalékos a reálbér-csökkenés, 7,5 százalékos az infláció, ennyit költenek luxustanulmányokra, amelyek nem tudtak semmit sem hozzátenni ahhoz, hogy az ország szekere jobban menjen - jegyezte meg. 3 milliárd ment el az utóbbi öt évben teljesen értelmetlen célokra - fűzte hozzá Ágh Péter, s kifejtette, hogy a közvéleménynek tudnia kell ezekről a fölösleges kiadásokról, hiszen a felduzzasztott minisztériumok szakértői gárdája is képes lett volna ezek elvégzésére.