Ismét a jól bevált hálózati módszerek
"Kezdenek ebben az országban a legrosszabb érzéseim lenni" - így kezdte péntek esti kistarcsai fórumát Tarlós István, miután bejelentette a hírt: négy szocialista országgyűlési képviselő lakására Molotov-koktélt dobtak.
Dátum: 2008-02-09 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:07:29.486546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Gyurcsány Ferenc persze azonnali cselekvésre szólít fel. Miért nem az én házamra dobták? Lehet, hogy a biztonság kedvéért holnap arra is dobnak" - fejtette ki a Lendvai Ildikó által terrorcselekménynek nevezett eset iránt szkeptikus álláspontját a népszavazási kampány politikai irányítója. Úgy vélte, mint a választások idején mindig, a jól bevált bolsevik hálózati módszerek alapján "most is előkerülnek Orbán Viktor rohamcsapatai", vagyis teljesen hülyének néznek minket. "Kíváncsi vagyok, hányszor lehet még ezt eljátszani ezzel az országgal" - tette hozzá.
A pénteki kampánykörút egyébként Csömörön kezdődött, ahol Tarlós István virágot helyezett el a kommunizmus áldozatainak tiszteletére 2006-ban felavatott Gloria Victis emlékműnél.
Gödöllőn a település MDF-es polgármesterével, Gémesi Györggyel folytatott megbeszélést követően lakossági fórumra került sor, ahol felszólalóként Gyarmati Dezső olimpikon annak a véleményének adott hangot, hogy az alkotmány hézagossága miatt egy olyan csoport vette kezébe a hatalmat, amely bűnös dolgokat csinál, de ebben nem tehetségtelen. Felhívta a figyelmet, hogy március 9-én egy morálisan tönkretett, önbizalom nélküli országnak a jövőjéről döntünk.
Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke a fórumon arról beszélt, hogy a népszavazás ellenzői dühödten támadják a kezdeményezést, ezzel párhuzamosan annak jelentéktelenségét hangsúlyozzák. "Minden, amit tettek, bűntett az ország ellen. Kormányváltás esetén ezekkel a bűnökkel el kell számolni" - mondta.
Kistarcsán, ahol február 10-én időközi választást tartanak, Tarlós István a népszavazási kampányfórumon megjelentek figyelmébe ajánlotta a Fidesz helyi polgármester-jelöltjét, Solymosi Sándort, egyúttal kettős feladatukra emlékeztette a kistarcsaiakat: nekik nem elég elmenni választani 10-én, de a március 9-i népszavazáson történő részvételre is kérte őket, noha "lesznek itt még Molotov-koktélok az elkövetkező három hétben, lesz terrorral való riogatás, de döntsék el: kinek az érdeke?".