Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem növeli olajkitermelését Szaúd-Arábia

Ellentétes hírek terjedtek el arról, hogy mit tesz Szaúd-Arábia, amennyiben beindul az Irak elleni háború. A királyság illetékesei ugyan több ízben is közölték, hogy a szaúdi olajkitermelési kapacitás eléri a napi 10,5 millió hordó nyersolajat és a kitermelés hetek, esetleg hónapokon alatt erre a szintre vihető fel, ám - utalnak rá a szakértők - Szaúd-Arábia több mint egy évtizede sohasem futtatta fel kitermelését erre a mennyiségre.


Dátum: 2003-03-06 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:22.595124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szaúdi illetékesek az elmúlt napokban viszont azt közölték nyugati partnereikkel, hogy a királyság a mostani mintegy 9,2 millió hordónyi napi kitermeléssel a termelés felső határához érkezett el és még abban az esetben sem tudja ezt a mennyiséget növelni, ha a háború kirobban. Emiatt más megoldás nincsen, mint hogy a nyugati kormányok a szükséghelyzetre fenntartott készleteiket használják fel. A szaúdi olajipari minisztérium nem volt hajlandó kommentálni ezeket a híreket.

Az elmúlt napokban vezető szaúdi illetékesek annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az OPEC-tagországoknak a máris magas szintre felfuttatott kitermelése, illetve a fogyasztói országok készleteinek mozgósítása elegendő lesz az olajár-emelkedési láz lehűtésére, a szükségletek kielégítésére és a globálisan alacsony szintű készletek feltöltésére. A szaúdiak amúgy is arra számítanak, hogy az Irak elleni háború rövid ideig fog tartani és nem jár majd a szomszédos olajexportőr országok szállításainak megszakadásával.

Szerintük a múlt héten az Egyesült Államokban a háborús félelmek miatt ugrott fel az olaj ára a hordónkénti 39,99 dolláros, 1990 ősze óta nem tapasztalt csúcsra és szerintük, amint tisztázódik az iraki helyzet, az árak visszatérnek a normális színvonalra. Mindazonáltal rövid ideig, a háború kirobbanásakor az árak a 45 dollár körüli szintre is felugorhatnak, meghaladva az 1990-91 évi öbölválság idején mért 41,15 dolláros csúcsot. (1991 januárjában a Nemzetközi Energiaügynökség napi 2,5 millió hordó nyersolajat szabadított fel a stratégiai készletekből és ennek hatására az árak egyetlen nap alatt az eddig mért leggyorsabb napi ütemben, 10,5 dollárral estek.)

Az OPEC különben március 11-én tárgyal a kitermelési politikáról és dönt arról, hogy háború esetén felfüggeszti a tagok "önmérsékletét" a kitermelésben. Ennek azonban gyakorlati jelentősége nincsen, hiszen a szervezet tagországai a maximális mennyiséget hozzák már most is a felszínre. A termelés a venezuelai sztrájk ellenére megfelel a kvótamaximumnak, 24,5 millió hordót tesz ki, ami - a készletmozgásokkal is kalkulálva - a szakértők szerint fedezi az idei év első felének szükségletét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek