A legfontosabb a támogatottság növekedése
Támogatottságának növekedését tartotta a legfontosabbnak Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje, aki várhatóan a szavazatok 71,1 százalékával kap parlamenti mandátumot a főváros 15-ös számú választókerületében vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választás eredményeként.
Dátum: 2008-02-11 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:07:46.956606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rétvári Bence az MTI-nek úgy nyilatkozott: az adatok azt mutatják, hogy a választókerület lakóinak nőtt a bizalma személye iránt, hiszen többen adták rá a voksukat, mint az első fordulóban.
A választások tapasztalataira utalva megjegyezte, hogy a második fordulókban jellemzően csökken a részvételi aktivitás, ennek azonban most az ellenkezője következett be - mondta Rétvári Bence, aki szerint a szavazók a kormánnyal szembeni elégedetlenségüket, fenntartásukat akarták kifejezni alkotmányos módon azzal, hogy többen szavaztak a személyére.
Úgy vélte, az eredmény azt mutatja, hogy az MSZP szavazóinak többsége otthon maradt, mert nem tud azonosulni pártjával, a kormány munkájával. Ugyanez igaz az SZDSZ-re is - tette hozzá.
Rétvári Bence elmondta: az Országgyűlésben olyan kérdésekkel kíván foglalkozni, amelyek az emberek hétköznapjait érintik. Így például fontos téma lesz a számára a 4-es metró kapcsán a garancia-beiktatás az ingatlantulajdonosok javára, a légszennyezettség mérésének pontosítása, a zöldterületek védelme, a közterületek ápoltsága.
Rétvári Bence 1979-ben született Budapesten. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett jogi diplomát. Azóta ügyvédjelöltként és jogi referensként dolgozik.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek (IKSZ) 2002 óta elnöke. 2006-ban bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol a Kulturális Bizottság, valamint az Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottság munkájában vesz részt.
Nős, felesége mérnök-informatikus, orvosi műszerek fejlesztésével foglalkozik.