A csehek nem érdeklődnek az uniós munkapiac iránt
A cseh lakosság körében nincs különösebb érdeklődés az Európai Unió országaiban való munkavállalás iránt - derült ki abból a tanulmányból, amelyet a prágai munkaügyi és népjóléti minisztérium készített a tavalyi év felmérései alapján.
Dátum: 2003-03-06 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:22.924242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Országosan csak a megkérdezettek 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Csehország uniós csatlakozása után Nyugat-Európában keres magának munkát. Magasabb a külföldi munkavállalási kedv a német és az osztrák határ menti vidékeken. Itt a megkérdezettek 17,5 százaléka szeretne munkát vállalni a szomszédoknál. Döntő többségük azonban a közeli vidékeken. Tartósan kivándorolni munka után ebből a csoportból is csak alig 12 százalék tervezi.
- A cseheknek nem szokása, hogy lakóhelyüktől távol eső helyeken keressenek munkát. Nem is igen hajlandóak erre - kommentálta az eredményt Katerina Prejdová, a tárca szóvivője.
A minisztérium kimutatásából kiderül, hogy jelenleg évente mintegy 20 ezer cseh állampolgár keres és talál munkát Nyugat-Európában néhány évre. Ez várhatóan a csatlakozás után sem változik meg lényegesen - fejtette ki a szóvivő. Prágai szakértők úgy vélik, hogy a csehek munka miatti migrációja csak rövid időre fog kicsit élénkülni, mert Nyugaton a bérek átlagosan háromszor magasabbak, mint Csehországban. Leginkább a magasabb fizetések miatt várható mozgás - jelentette ki Jana Kasparová, a Cseh-Morva Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának a szóvivője.
Prejdová elmondta: a minisztérium ugyanakkor azzal is számol, hogy a mostani tagjelölt országokban az uniós csatlakozás után megnő a csehországi munka iránti érdeklődés is. 2002 végén nyolc tagjelölt országból - Szlovákiát kivéve - mintegy 10 ezer ember dolgozott Csehországban. Szlovákiát külön kell számítani, mert a kormányközi egyezmények alapján a szlovák állampolgárok bármiféle engedély nélkül dolgozhatnak Csehországban. A múlt év végén mintegy 65 ezer szlovák állampolgár volt bejelentve a cseh munkaügyi hivatalokban. Ami az uniós országokat illeti, jelenleg leginkább németek, britek és franciák dolgoznak Csehországban, többségük nemzetközi cégeknél.
MTI - fidesz.hu