Név szerinti szavazást kér a Fidesz
A Fidesz név szerinti szavazást kezdeményez az Országgyűlésben az egészségbiztosítási törvényről - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető az MTI-nek hétfőn, a képviselőcsoport ülése után.
Dátum: 2008-02-11 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:07:51.892624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségbiztosítási törvény módosító indítványairól ugyanakkor továbbra sem szavaznak, mert a törvény koncepciójával nem értenek egyet, azt elfogadhatatlannak tartják - közölte a
frakcióvezető. Az egészségbiztosítási törvényt megerősítő fideszes népszavazási kezdeményezésről gombnyomásos szavazás lesz, mint Navracsics Tibor elmondta, úgy gondolják, hogy az előzetes nyilatkozataikkal szemben, van arra esély, hogy a szocialisták mégis támogassák a kezdeményezést.