Kocsarján nyert az örmény elnökválasztáson
Robert Kocsarján távozó államfő győzelmét mutatták a nem hivatalos eredmények csütörtök reggel az előző nap lebonyolított örmény elnökválasztásokon.
Dátum: 2003-03-06 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:23.230412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szavazatok közel 100 százalékának tanúsága szerint Kocsarján 67,5 százalékot szerzett, míg vetélytársa, Sztyepan Demircsján ellenzéki vezető 32,5 százalékot mondhatott magáénak. Az ellenzék mindazonáltal a voksolás befolyásolásának gyanúját is megfogalmazta annak a szavazásnak a kapcsán, amely a demokrácia tesztje is kívánt lenni Örményországban.
Kocsarján kis híján már a két héttel korábban lebonyolított első elnökválasztási fordulóban megszerezte a szükséges 50 százalékos többséget, de 49,48 százalékos végeredményével mégis második fordulóra kényszerült. Demircsján akkor 28,22 százalékot kapott.
Robert Kocsarján szerdán már bizodalmát fejezte ki, hogy győzni fog, egyúttal visszautasította az ellenzék vádjait, hogy a szavazást az ő javára befolyásolták. Demircsján viszont szabálytalanságokat emlegetett a szavazásban, kampányfőnöke pedig egyenesen nevetségesnek mondta "azt feltételezni, hogy szabad és demokratikus volt a választás". Demircsján egyebek között a korrupció elleni harccal kampányolt - emlékeztetett az AP hírügynökség.
Az ellenzék azt állította, hogy képviselőiket több körzetben mondvacsinált ürüggyel távol tartották a szavazás figyelésétől. A választási bizottság vezetője viszont szerdán úgy vélte, nem történt súlyos szabálysértés a voksolás során. Háromszáz nemzetközi megfigyelő is figyelte a választást, de ők egyelőre nem nyilatkoztak annak tisztaságáról.
MTI - fidesz.hu