Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klímaváltozás: Ban Ki Mun cselekvésre szólít fel

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn sürgette a világ országait, hogy egyesítve erőfeszítéseiket a magánszektorral, a civil társadalommal és az egyénekkel, világszerte ragadják meg az idén kínálkozó példa nélküli alkalmat, és vegyék fel a harcot a globális felmelegedéssel szemben.


Dátum: 2008-02-12 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:08:13.662435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Míg 2007 olyan év volt, amikor a klímaváltozás ügye a megoldandó globális feladatok élére került, a 2008-as évben eljött az ideje annak, hogy összehangoltan cselekedjünk" - mondta Ban Ki Mun, megnyitva az ENSZ-közgyűlés kétnapos vitáját, amely támogatást hivatott szerezni az új, 2009-re tervezett klímaegyezményhez.

A közgyűlésben kezdődött vita az indonéziai Bali szigetén decemberben tartott nemzetközi konferencia folytatásának tekinthető. Az indonéziai konferencia résztvevői tervet fogadtak el arról, hogy legkésőbb 2008. áprilisig megkezdődnek a tárgyalások a 2009-ben aláírandó globális klímaegyezményről, amely felváltja a 2012-ben lejáró kiotói egyezményt.

"Most kezdődik az igazi munka. A kihívás óriási. Kevesebb, mint két évünk van arra, hogy kiügyeskedjünk egy megállapodást, amely megüti azt a mércét, amelyet a tudósok állítottak nekünk" - hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár a gyűlésen, amelyen az ENSZ-tagországok képviselőin és kormányilletékesein kívül üzletemberek és a civil társadalom képviselői is jelen vannak.

Az ENSZ és a Meteorológiai Világszervezet által létrehozott tudományos testület, a Klímaszakértők Nemzetközi Csoportja (GIEC) tavalyi jelentésében arra figyelmeztetett, hogy az éghajlatváltozásnak komoly következményei lehetnek - a tengerszint emelkedése, szárazság, élőlények kihalása, stb. -, hacsak nem következik be hirtelen csökkenés a légkört károsító gázok kibocsátásában.

Kapcsolódó elemek