Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kell jelentős gazdasági hanyatlástól tartani

Nem kell jelentős gazdasági hanyatlástól tartani az Európai Unióban az Európai Bizottság illetékesei szerint, és alapvetően osztják ezt a nézetet az eurót saját pénzként használó országok pénzügyminiszterei is - derült ki az említett illetékesek brüsszeli találkozóján.


Dátum: 2008-02-12 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:08:17.582433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az euróövezet nem él rossz időket - hangoztatta az ülés utáni sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker elnök, luxemburgi kormányfő. José Manuel Durao Barroso, a brüsszeli bizottság elnöke a találkozó előtt leszögezte: nincs racionális érv, amelynek alapján recessziótól kellene félni. Más miniszterek ugyancsak úgy vélték, óvatosnak kell lenni, de az "Atlanti-óceánnak ezen a partján" komoly visszaesésre nem számítanak.

A miniszterek áttekintették az övezet több tagországának pénzügyi helyzetét. Leszögezték, hogy minden tagállamnak be kell tartania a stabilitási előírásokat, illetve saját célkitűzéseit, hogy a zóna szilárdsága ne szenvedjen csorbát. Ezen megfontolások alapján gyakorlatilag elutasították Franciaországnak azt a kérését, hogy tekintettel a gazdaságösztönző csomag tervezett bevezetésére, Párizs eltérhessen korábban bejelentett költségvetési céljaitól. Franciaországnak tartania kell magát ahhoz a célkitűzéshez, hogy az évtized végére kiegyensúlyozza államháztartási mérlegét - emelték ki.

Kapcsolódó elemek