Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indul a National Geographic magyar kiadása

Magyar nyelven is kapható péntektől a National Geographic magazin, amelynek előfizetői példányai a napokban már megérkeztek az olvasókhoz - hangzott el a lapot bemutató budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-03-06 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:25.169326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A National Geographic Society (NGS) hivatalos lapjának magyar változatát opcionális licencszerződés alapján készíti a Sanoma Budapest Kiadói Rt.; a felek öt évre szóló megállapodása - amennyiben egyikük sem emel kifogást ez ellen - lejáratkor újabb fél évtizeddel automatikusan meghosszabbodik.

Az Egyesült Államokban 1885 óta megjelenő lap első idegen nyelvű változata nyolc évvel ezelőtt, japánul készült. Azóta - beleértve a magyart is - 22 nyelven, összesen havi tízmillió példányban jut el az olvasókhoz a magazin, amely az NGS tervei szerint az idén már oroszul és románul is olvasható lesz.

A Sanomával közösen készül a cseh és a magyar, valamint az előkészületben lévő orosz kiadás.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is: induláskor 18 300 előfizetője van a National Geographic magazinnak, s ezzel első a magyarországi havilap-piacon.

A kiadó várakozásai szerint ez a szám akár a duplájára is emelkedhet a jövőben; a magyar nyelvű kiadás össz-példányszámát 120 ezerre tervezik.

A hirdetésektől függően 140-160 oldalas lap bolti ára az első két hónapban 490, ezt követően 650 forint lesz. Az előfizetők az első évben bevezető áron kapják a lapot, amelynek tartalma 10-25 százalékban Magyarországon készül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek