Mit tudhat Draskovics Gyurcsányról?
Mit tudhat Draskovics Tibor Gyurcsány Ferencről, hogy mindig újabb és újabb helyet keresnek neki a kormányban? - tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy az igazságügyi és rendészeti tárca élén Takács Albertet Draskovics Tibor váltja.
Dátum: 2008-02-12 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:08:27.485622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor rámutatott arra is, hogy a magyar kormányzati rendszer alakulását Gyurcsány Ferenc "látomásai, szeszélyei és függőségei" határozzák meg, és nem tudni, kiknek és milyen követelésére kellett időnként újabb minisztereket kinevezni, másokat leváltani, egyes miniszteri, államtitkári posztokat megszüntetni. Hozzátette: még Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője is megjegyezte, hogy számára érdekes Draskovics Tibor története a kormányban. Ha Horn Gábornak érdekes, akkor a Fidesz számára még inkább érdekes - tette hozzá. A frakcióvezető Draskovics Tibor eddigi kormányzati szerepvállalásait felidézve azt mondta: többször bizonyította alkalmatlanságát kormányzati pozícióban, mégsem tud megbukni. "Valóságos reneszánsz ember, Lamperth Mónikához méltóan mindig újabb területen bizonyítja sokoldalúságát" - ironizált a fideszes politikus.
Mint mondta, Draskovics Tibor korábban nem remekelt pénzügyi államtitkárként, majd pénzügyminiszterként, hiszen az ő nevéhez fűződik az áfavisszatartás, ami körbetartozásokhoz és csődhullámhoz vezetett a vállalkozások körében. Ugyanakkor - folytatta - a volt pénzügyminiszterről Gyurcsány Ferenc is megemlékezik Debreczeni József könyvében, amikor azt mondja, azért rendült meg a bizalma Draskovics Tiborban, mert folyamatosan hazudott az államháztartási hiány tekintetében.
Navracsics Tibor arra is kitért, hogy Draskovics Tiborról tudható, neve időnként felmerül az olajaktákban, újsághírek pedig a Zwack-ügyben és a Q8-benzinkutak kapcsán említik a nevét. Arra a kérdésre, hogy mi a Fidesz véleménye Takács Albert nyolc hónapos miniszteri munkájáról, Navracsics Tibor azt mondta, azért nehéz ezt megítélni, mert a rendőrség számos bűncselekmény felderítésével, kinyomozásával adós, a Kádár-sír kirablásától az újra és újra drámai hangon bejelentett provokációkon át a Molotov-koktélos merényletekig. Nem tudjuk megítélni, hogy ez a miniszteri munka hiányossága vagy a rendőri vezetők fogyatékossága, de az tény, hogy ma Magyarországon a rendőrség csak jelentős erőfeszítésekkel tudja biztosítani a rendet és a közbiztonságot, és ez így nincsen jól - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.