Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Privatizációs előkészületek Pécsett?

A Magyar Nemzet forrásai szerint Pécs egyik legjobban működő cégének privatizációját készíti elő a baranyai megyeszékhely önkormányzata azzal, hogy a valamivel több mint ötven százalékban városi tulajdonban lévő Pécsi Vízmű Zrt. részvényeit egy másik - még nem létező - városi cégre ruházná át.


Dátum: 2008-02-13 07:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:08:29.925347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátartozik a részvényátruházási szándék előzményeihez, hogy tavaly elkészült egy anyag a pécsi önkormányzati cégek egységes irányításáról, amelyben a szakértők azt javasolták, hogy konszernt hozzanak létre a város legnagyobb cége, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő (PVV) Zrt. bázisán. A közgyűlés ki is jelölte azokat a városi cégeket, amelyek apportértékét meg kell határozni a későbbi holding megalapításához.

E körbe tartozik az 50,05 százalékban az önkormányzat és 49,95 százalékban a francia SUEZ Environnement SA tulajdonában lévő Pécsi Vízmű Zrt. is. A képviselő-testület számára nemrégiben készített előterjesztés szerint a cégben található városi részvénycsomagot ruháznák át egy másik, majd csak ezt követően létrehozandó önkormányzati vállalkozásra.

Tóth Bertalan MSZP-s alpolgármester lapunknak azt mondta, mindez csak azt a célt szolgálja, hogy a tervezett konszern a vízmű esetében is gyakorolni tudja a tulajdonosi jogokat. Hozzátette, egyelőre csupán arról van szó, hogy a vízmű igazgatótanácsától nyilatkozattételt kérnek, miszerint ők a részvényátruházáshoz hozzájárulnak-e.

Forrásaink szerint viszont az egész ügy nem más, mint egy bújtatott privatizáció előkészítése: a részvények átruházása esetén ugyanis - a vízmű alapszabálya szerint - a francia tulajdonos elveszíti elővásárlási jogát, azaz a létrehozandó, új "vízműrészvényes" vállalkozás esetleges eladásakor már nem élhet ezzel a jogával. Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint az átruházás után bármi előfordulhat az önkormányzati részvényekkel. Nem tisztázott ugyanis, hogy ki, illetve milyen módon rendelkezhet majd azokkal.

Kapcsolódó elemek