Zushlag beismerő vallomást tett?
Dátum: 2008-02-13 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:08:38.128325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zuschlag János részletes, feltáró, önmagára nézve is terhelő vallomást tett tegnap a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen - értesült az egyik napilap. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjének, a megyei pártszervezet volt ügyvezető elnökének a kihallgatása a héten folytatódik.
Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes nem cáfolta a Magyar Hírlap értesüléseit. Zuschlag Jánost szeptemberben vették őrizetbe, és rendelték el előzetes letartóztatását, őt és társait bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják.
A gyanú szerint az elkövetők fiktív alapítványok révén 75 millió forintot nyertek állami és fővárosi pályázatokon. A többi között a Gyurcsány Ferenc vezette sportminisztérium is nagyvonalú támogatójuknak bizonyult.