Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzetközi közösségnek kell megállapodni Irak ügyében

Kanadának és minden országnak érdeke, hogy mindent megtegyen a háborús konfliktus elkerülése érdekében Irak ügyében, és olyan határozat elfogadása lenne kívánatos az ENSZ BT-ben, amely ezt lehetővé teszi - jelentette ki az ottawai képviselőház elnöke, Peter Milliken újságírók előtt, miután megbeszélést folytatott Németh Zsolttal (Fidesz), az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével.


Dátum: 2003-03-06 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:26.453123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt üdvözölte az iraki válság ügyében az ENSZ BT elé terjesztett kanadai határozati javaslatot, amely - mint mondta - a fegyverzetellenőrzés lehetőségeinek kiterjesztésére vonatkozott. - A legfontosabb kérdés az, hogy a konfliktus megoldása vagy adott esetben a katonai fellépés tud-e alapulni a nemzetközi közösség megállapodásán, vagy egyoldalú megoldásra kényszerül egy ország - hangsúlyozta Németh Zsolt. Hozzátette, az utóbbit mindenképpen el kell kerülni.

A bizottsági elnök kiemelte: Kanada az elmúlt évtizedekben nagyon komoly segítséget nyújtott a magyar népnek azzal, hogy a kommunizmus elől menekülőknek otthont tudott nyújtani, majd támogatta a demokratikus és jogállami jövő magyarországi megvalósítását is.

Peter Milliken szerint Kanada és Magyarország között nagyon komoly kapcsot jelent az a 150-200 ezer magyar származású kanadai állampolgár, akik többsége az 1956-os forradalom után vándorolt ki a tengerentúli országba.

Kitért arra, hogy a kanadai parlamentben három magyar származású képviselő van, egyikük miniszteri posztot is betöltött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek