Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor nagyszerű munkát végzett

Magyarország uniós csatlakozása és a Fidesz európai uniós kampánya került szóba Kövér László és Antonio Lopez Isturiz, az Európai Néppárt főtitkára budapesti megbeszélésén.


Dátum: 2003-03-06 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:26.804204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozót követően a Fidesz országos választmányának elnöke elmondta, tájékoztatta az Európai Néppárt főtitkárát arról, hogy pártja szerint a kormány EU-kampánya diszfunkcionális: nem nyújt a társadalom különböző csoportjainak valós információkat, noha azokra szükség lenne a tényleges felkészüléshez. Mint mondta, ehelyett üres, érzelmekre ható kampányt folytatnak. A politikus hangsúlyozta, hogy ez a kampány így fölösleges, hiszen az unió támogatottsága a magyar társadalomban 70 százalék fölötti, másrészt olyan megalapozatlan illúziókeltésre jó, amely könnyen vezethet csalódáshoz, kiábránduláshoz.

- A Fidesz jobban szeretné, ha az integrációval összefüggésben valós tájékoztatás zajlana - mondta Kövér László. Antonio Lopez Isturiz találkozott Orbán Viktorral is. Ennek kapcsán elmondta: a Fidesszel és Orbán Viktorral jó az együttműködés az európai jövőt illetően. Mint mondta az, hogy Orbán Viktor nem ért egyet a kormány EU-kampányának formájával és tartalmával nem jelenti azt számára, hogy a volt kormányfő EU ellenes. Antonio Lopez Isturiz kitért arra: Orbán Viktor nagyszerű munkát végzett a jobbközép szavazók és a jobbközép politikai erők összekovácsolásában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek