Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horvát város nyerte az EU egy neves környezetvédelmi díját

A horvátországi Kapronca (Koprivnica) nyerte el az úgynevezett európai mobilitási hét fődíját, egy neves környezetvédelmi elismerést, amelyet évente a személygépjárműveknél kevésbé környezetszennyező, illetve teljesen környezetbarát városi közlekedési alternatívákért ítélnek oda.


Dátum: 2008-02-14 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:03.019301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapronca azzal hódította el a kitüntetést - amelyet Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi EU-biztos adott át szerda este - , hogy hároméves programot indított útjára, melynek végére az elképzelések szerint egyrészt nem lesz a városban olyan közintézmény, járda vagy közlekedési csomópont, amelyet ne tudnának megközelíteni a fogyatékkal élők, másrészt a városközpontban egy-másfél kilométeres útszakaszt szabadítanak fel a nem motorizált közlekedés céljára, továbbá ösztönzik a gyalogos közlekedést és a biodízellel üzemelő tömegközlekedési eszközök használatát.

A tavaly rendezett mobilitási hét 35 ország 2016 városában közel 215 millió lakost mozgatott meg. A fődíjra egy ideig Budapest is esélyes volt, a legszűkebb listán azonban Kapronca mellett már csak Frankfurt és az erdélyi Arad városa szerepelt.

Kapcsolódó elemek