Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécs a hajó, melynek vitorláját ellopták, evezőit elégették

Nem az egyensúly felé mutat, a hitelállomány további növekedését tartalmazza, a városvezetők szerint ugyanakkor tartható Pécs idei költségvetése, amelyet a város baloldali többségű közgyűlése csütörtöki ülésén fogadott el. Ingatlaneladásokból 4,1 milliárd forint bevételt remélnek Pécsen.


Dátum: 2008-02-15 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:21.114147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baranyai megyeszékhely 2008-ban 39,7 milliárd forintból gazdálkodik, melynek 88 százalékát működési kiadásokra, abból 20 milliárdot az önkormányzati intézmények dolgozóinak fizetésére és járulékaira költik. Ingatlaneladásokból 4,1 milliárd forint bevételt remélnek, fejlesztésekre 5 milliárd forintot fordítanak. Utóbbihoz hitelt kell felvenni, ezzel a város adóssága a jelenlegi 19 milliárdról 21 milliárd forintra nő.

A büdzsé 6 milliárd forint értékű, 20 éves futamidejű kötvénykibocsátást is tartalmaz a folyószámlahitelek kiváltása, illetve annak érdekében, hogy az önkormányzatnak a bankjánál újra megnyíljon a 7 milliárd forintos folyószámlahitel-kerete.

Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke újságíróknak azt mondta: ha a mostani költségvetés nem is az egyensúly felé mutat, 2010-ig mindenképpen arra kell mutatnia. Vagyis a következő két évet az önkormányzati intézményrendszer átalakítására, a költséghatékony működtetés megteremtésére használják fel.

A bizottsági elnök az MTI azon kérdésére, miszerint ezen intézkedésektől várható-e akkora megtakarítás, mellyel elérhető a hiány csökkentése, azt válaszolta, olyan intézkedések szükségesek, melyekkel a kívánt megtakarítások elérhetők, s a költségvetés egyensúlyba hozható.

További kérdésre, nem fél-e attól, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program 2010-re elkészülő beruházásainak fenntartása komoly anyagi terhet jelenthet a városnak, s ez az adósságállomány további növekedéséhez vezethet, azt mondta: az EKF-fejlesztések jogos aggodalomra adnak okot, de reméli, nem lesz gond, törekedni fognak rá, hogy a fenntartásuk rentábilis legyen.

Páva Zsolt, az ellenzéki Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint ugyanakkor Pécs idei büdzséje felelőtlen gondolkodásra utal, s a város hosszú távú eladósodását vetíti előre.

Kővári János, a szintén ellenzéki Összefogás Pécsért Egyesület képviselője azt mondta, hogy a jelenlegi hitelállomány az elmúlt hat évben halmozódott fel, s "miközben a vezetés látja a problémákat, nem látni a felelősöket, és nem látni a jövőt". Úgy vélte: "az a hajó, amelynek vitorláját ellopták, evezőit elégették, sohasem fog partot érni".

Kapcsolódó elemek