Óbudán mérnék a légszennyezettséget
Óbuda polgármestere arra kéri Demszky Gábor főpolgármestert, hogy helyezzenek el légszennyezettségi mérőállomást a III. kerületbe, a Flórián téren - közölte Bús Balázs, a III. kerület polgármestere pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2008-02-15 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:27.498391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint azért van szükség a mérőállomásra, mert a megnövekedett forgalom miatti légszennyezettség veszélyezteti az ott élők egészségét. A polgármester közleményében arra is kitért, hogy üdvözli Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter és Demszky Gábor főpolgármester tegnapi sajtótájékoztatójukon tett kijelentését, mely szerint zöld zóna kialakítását tervezik a fővárosban. Bús Balázs úgy gondolja: "a szaktárca és a főváros kezdeményezése időszerű és kívánatos", de Demszky Gábornak és Fodor Gábornak elsősorban a még meglévő, ám elhanyagolt területeken kellene felelősségteljesebb magatartást gyakorolniuk. A belvároson kívül eső kerületekben pusztuló zöld területek védelme és fejlesztése, újabb zöld zóna kialakítása pedig nem történhet más kerületek kárára - tette hozzá a közleményben.
A III. kerületi önkormányzat hétfőn kezdeményezte, hogy a Hajógyári-sziget fővárosi tulajdonú része kerüljön kerületi tulajdonba. A hétfőn a Hajógyári-szigeten tartott sajtótájékoztatón Bús Balázs közölte, hogy a sziget mintegy 43 százaléka a főváros, a többi pedig állami tulajdonban van. Mint mondta, a Hajógyári-sziget jelenleg a "senki szigete", ugyanis úgy tűnik, a főváros nem törődik a területtel. Arra a kérdésre, hogy a Sziget fesztivál megrendezését milyen módon érintené, ha megkapnák a fővárostól a területet, Bús Balázs elmondta: "nem gondoljuk azt, hogy a Sziget fesztiválnak meg kéne szűnnie, vagy meg kéne változnia".
Hozzátette: a csend, a parkolás és a zöldterület kérdésében viszont más megállapodásokat szeretnének kötni a fesztivál szervezőivel, sokkal inkább olyanokat, amelyek a kerületiek védelmét szolgálja.