Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli kivonulás a dzseníni menekülttáborból

Az izraeli hadsereg szombaton hajnalban kivonult a dzseníni menekülttáborból, de továbbra is körbezárva tartja a területet.


Dátum: 2002-03-02 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:25.691086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AFP szemtanúkra hivatkozó jelentése szerint az izraeli páncélozott harcjárművek és a különleges egységek elhagyták a Ciszjordánia északi részén fekvő tábor területét, ahova két napja hatoltak be. Az izraeli katonák a tábor körül foglaltak harcálláspontot és ellenőrzésük alatt tartják az oda vezető utakat.

Egy izraeli katonai szóvivő megerősítette, hogy a hadsereg "átcsoportosította" erőit a körzetben, miután a dzseníni műveletek "első szakaszát" lezárta.

Az izraeli hadsereg szombaton bejelentette, hogy katonái Kasszam típusú rakéták fabrikálására szolgáló üzemcsarnokra bukkantak a Náblusz környéki Balata menekülttáborban. Egy rakéta kilövésre kész állapotban volt, több másik pedig csaknem elkészült. A házilagos készítésű Kasszam-rakéták 5-8 kilométeres hatótávolságúak, de meglehetősen pontatlanok. Izrael tömeges megtorló akciókkal fenyegette meg a palesztinokat, ha Ciszjordániából ilyen rakétákat lőnének ki a zsidó állam területére.

Kórházi források szerint szombaton reggel belehalt sérülésébe egy palesztin férfi, akit izraeli katonák előző este sebesítettek meg egyelőre ismeretlen körülmények között a Gázai övezet északi részén. A férfit a hasán és a mellkasán találták el; a katonák megtiltották, hogy a férfit mentőautóval elszállítsák Beit Hanun helységbe. Az AFP összesítése szerint ezzel 1309-re nőtt a 2000 szeptemberében kiújult izraeli-palesztin erőszakhullám halálos áldozatainak száma.

Kapcsolódó elemek