Hollandia is egységes EU-álláspontot akar Koszovóról
Hollandia is egységes uniós álláspontot szeretne Koszovó jövőjéről, de még nem döntöttek arról, hogy mikor ismerik el a független államot - mondta Frans Timmermans holland Európai-ügyi miniszter Budapesten az MTI-nek.
Dátum: 2008-02-16 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:38.060621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hollandia közös uniós álláspontot szeretne Koszovóról, olyannyira egységeset, amennyire egységeset csak lehet - mondta Frans Timmermans a távirati irodának. Arra a kérdésre, hogy Hollandia az első olyan országok között lesz-e, amely elismeri az új független államot, az EU-miniszter elmondta: megvárják, hogy pontosan mi fog történni tartományban, és ezután döntenek. Hozzátette: ha a megszületik a deklaráció, akkor azt tanulmányozzák, és hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácsülésén szintén megvitatják a helyzetet.
A koszovói függetlenedésre adott szerb reakciótól függetlenül Hollandia továbbra is feltételekhez köti a balkáni állam uniós integrációjának támogatását. Semmi kétség afelől, hogy Szerbia jövője az európai integráció. De ez a csatlakozás bizonyos feltételekhez kötött, például ahhoz, hogy az ország működjön együtt a hágai törvényszékkel a háborús bűnösök felkutatásában - mondta Frans Timmermans. Európa érdeke, hogy béke és stabilitás legyen a Balkánon - tette hozzá.
Pénteken egy névtelenül nyilatkozó pristinai illetékes - akit egyes források a koszovói kormányfő szóvivőjének neveztek - közölte, hogy a koszovói parlament vasárnap, február 17-én 17 órakor kiáltja ki a tartomány függetlenségét. Megjegyezte, hogy a nemzetközi közösséggel kötött megállapodással összhangban, a függetlenség kikiáltása előtt 24 órával jelenik meg erről hivatalos közlés.
Korábban a budapesti amerikai nagykövet az MTI kérdésére elmondta: a koszovói függetlenség kikiáltása után az országok egy nagyobb csoportja egyidőben ismeri majd el az új államot, ezek között lesz Magyarország is.