MSZP baloldali tömörülés - a Fidesz reagálása
Dátum: 2008-02-16 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:38.930653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A népszavazáson az emberek igent mondhatnak a tudásra, az egészségre és a felelős kormányzásra. Siker és jövő kéz a kézben járnak, a jövő pedig igennel kezdődik. A kormány a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével arra kényszeríti az embereket, hogy immár másodszor fizessenek azért, amiért egyszer már - járulék formájában - megfizettek. A tandíjjal pedig a kormány azt üzeni a fiataloknak, hogy nem a tudás és nem a szorgalom számít, hanem a szülők pénztárcájának vastagsága.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője