Hamarosan lebontják a Csepel SC világítóoszlopait
Gyakorlatilag megkezdődött a csepeli futballstadion bontásának, a kiemelkedően értékes ingatlan-együttes kiárusításának előkészítése.
Dátum: 2008-02-16 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:40.658086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megkapta a Csepel SC Alapítvány a sporttelep egyébként működőképes, pusztán festésre szoruló világítóoszlopaira a bontási engedélyt. Ezzel gyakorlatilag megkezdődött a csepeli futballstadion bontásának, a kiemelkedően értékes ingatlan-együttes kiárusításának előkészítése. Miközben pénzhiányra hivatkozva bontják le a világítótesteket, Zárai László, a Csepel SC vezetője a Független Hírügynökségnek elismerte, hogy uszodaépítésre kétmilliárd forintos hitelt vettek fel egy kereskedelmi banktól.
2007. nyarán terjedt el a hír a csepeli sportolók körében, hogy a létesítményt működtető alapítvány vezetése lakóparkot, bevásárlóközpontot kíván építeni a sportlétesítmények helyére. A hírek hatalmas felháborodást keltettek, de Zárai László, az alapítvány vezetője és Tóth Mihály csepeli polgármester mindezt rémhírterjesztésnek, hazugságnak titulálta.
2007. október 18-án több száz gyerek és felnőtt sportoló, szurkoló, sportszerető csepeli tiltakozott gyertyafényben az ellen, hogy tudomásukra jutott: a Csepel SC Alapítvány le akarja bontatni a nagy múltú sporttelep lámpaoszlopait. A tiltakozást egyben értetlenség is kísérte, hiszen kiderült, hogy a lámpaoszlopok - ellentétben a bontás indoklásával - nincsenek életveszélyes állapotban, karbantartásuk mindössze egy újrafestést igényelne. A tiltakozás és Németh Szilárd sporttanácsnok közbelépése - ha rövid időre is - meghozta eredményét, és a lámpaoszlopok bontása lekerült a napirendről.
2008. január 31-én a csepeli önkormányzat gazdasági kabinetének ülésén robbant a hír: minden korábbi ígéretük ellenére az SC vezetése Tóth Mihály polgármester és a csepeli MSZP hathatós segítségével a továbbiakban már csak a létesítmény 1/3-át kívánja sportcélokra megtartani, a terület fennmaradó 2/3-án lakóparkot, bevásárlóközpontot és felnőtt "kalandparkot" szeretnének létrehozni. A kabinet üléséről készült hangfelvétel és jegyzőkönyv kiadását a polgármester "diszkrecionális jogára" hivatkozva megtagadta, a helyi televízió pedig nem készített az egész ülésről felvételt. Bármilyen megdöbbentő is, a kabinet ülésére készített térképvázlatot később még meg is változtatták, hogy a kiárusításra szánt területrészt kisebbnek mutathassák.
A gazdasági kabinet ülésén azonban több, lényeges információt egyszerűen elhallgattak. Miközben pénzhiányra hivatkozva éppen Podolák György parlamenti politikus beszélt arról, hogy nincs esély a Csepel SC világítóoszlopainak felújítására, már folyamatban volt egy kétmilliárd forintos hitelfelvétel, melynek következményeire - széljegy, vételi jog került a Csepel SC ingatlan-együttesére - éppen a Csepel.info hívta fel a figyelmet. Zárai László, Podolák György és Tóth Mihály azt is elhallgatták a közvélemény és az önkormányzat ellenzéki képviselői elől, hogy már megkezdődött a lámpaoszlopok bontásának előkészítése. A Csepel.info birtokába jutott bontási engedély ugyanis egyértelműen rögzíti: 2008. január 29-én, tehát két nappal a kabinet ülése előtt volt a bontással kapcsolatos helyszíni szemle.
A csepeli MSZP-s politikusok és a Csepel SC kiárusításán fáradozó sportvezetők nagy valószínűséggel azért hallgatták el a világítótestek bontását, mert tartottak a sportolók újabb tiltakozásától. Bár a lámpákat egyszer már sikerült megmenteni, és sokan bármit megtennének a csepeli sportélet megóvásáért, fejlesztéséért, szinte biztosra vehető, hogy a bontás időpontját titokban tartják és bármi áron, minél hamarabb be akarják majd fejezni.