A cívisváros segítene Pécsnek
Sokakban felmerül, hogy a súlyos szervezési és pénzügyi gondokkal küzdő Pécstől miért nem vonják meg a 2010-es Európa kulturális fővárosa programsorozat jogát, és miért nem kaphatja meg Debrecen, amelynek a pályázatában szereplő beruházások közül már több megvalósult, mint a baranyai megyeszékhelyen.
Dátum: 2008-02-16 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:42.442930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az eredeti pécsi Európai Unió kulturális fővárosa program bedőlt, tartok attól, hogy az ország lejáratódik" - mondja Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. A cívisváros Miskolccal összefogva szeretne erősíteni a 2010-es pécsi kulturális fővárosi programokon. "Nem elhalászni akarjuk Pécs elől a lehetőséget, hanem segíteni neki" - hangsúlyozta a polgármester, aki példaként említette, hogy míg Pécsett nem fog megépülni a tervezett kiállítótér, addig Debrecenben már működik a Modem Galéria, amelynek programjai nem várt sikereket hoztak. Miskolcon pedig az operafesztivál támogatásával lehetne olyan világhírű énekeseket vendégül látni, hogy a 2010-es operafesztivál világszenzáció lehessen.
Páva Zsolt, a pécsi Fidesz-KDNP-frakció vezetője bízik abban, hogy meg tudják rendezni a programsorozatot, viszont azt ő is elismeri, hogy gondok vannak a beruházások körül. A frakcióvezető elmondta: "a város adóssága most 19 milliárd forint. Év végére azonban - ha sikerül tartani a költségvetést - legjobb esetben is 21 milliárd forintra nő ez az összeg. Mind a kormányzati, mind a szocialista városvezetés felelőtlen, hazug politikájának az árát most és a következő huszonöt évben közösen kell megfizetnünk. Ha a város vezetése így folytatja, 2010-re, az Európa kulturális fővárosa cím évére félő, hogy kezelhetetlenné válik az amúgy is kényszerpályán lévő város helyzete."
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóosztályán arra a felvetésre, elképzelhető-e, hogy a pécsi gondok miatt Debrecen kapja meg a rendezés jogát, a Magyar Hírlap a következő választ kapta: "nem merült fel ennek még a gondolata sem, hiszen a tárca által meghirdetett pályázatot Pécs nyerte el."
Egyébként tegnap megalakult a program művészeti tanácsa, amelynek tagja Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok ügyvezető igazgatója; Koncz Erika, a Magyar Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese; Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója; Pál Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész; Giorgio Pressburger író, rendező és Vincze János rendező, a pécsi Harmadik Színház igazgatója.