A Fidesz már a kormánypárti szerepre készül
A Fidesz feladata ma már nem a klasszikus ellenzéki feladat, hanem munkájukat a leendő nagy kormánypárti szerep felé való elmozdulás jellemzi. Orbán Viktor erről a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című, felvételről sugárzott, műsorában beszélt vasárnap reggel.
Dátum: 2008-02-17 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:49.734653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Attól kedélytelen a magyar közélet, hogy az ember úgy érzi, hogy még a mondandója elhangzása előtt egyesek már megírták az arról szóló véleményeket" - nyilatkozta Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy az MSZP vezetői hogyan reagáltak az országértékelő beszédére. "Hogyan lehet Magyarországból ismét sikeres országot alkotni, hogyan tudunk összefogni, milyen célok érdekében? Erre próbált válaszolni az én évértékelő beszédem" - mondta.
Mint mondta, a Fidesz a parlamentben, közjogi értelemben ellenzékben van. De az emberek már nem azt várják tőlük, hogy ellenzékben legyenek, hanem miután mindenki látja, hogy a jelenlegi helyzet már nem mehet így tovább, és változtatásra van szükség, azt várják, hogy az ellenzék mondja és mutassa meg merre és hogyan tovább. "Ez már több mint egy klasszikus ellenzéki feladat, ez már a leendő nagy kormánypárti szerep felé való elmozdulás, és az emberek ezt is várják tőlünk, nem csak a kőkemény ellenzéki szerepet" - jelentette ki a Fidesz elnöke.
A tandíjjal kapcsolatos kérdése elmondta: azok is érdekeltek abban, hogy a tandíjat eltöröljék, akik vagy akiknek a gyermekei nem akarnak majd egyetemre járni, hiszen ha mód van arra, hogy minél többen válhassanak képzett szakemberekké,és be tudjanak kapcsolódni a világ legfejlettebb technológiai iparágaiba, akkor azok az iparágak munkát tudnak adni a felsőfokú iskolába nem járt embereknek is. "A tudás Magyarországon legyen minden magyar ember közös ügye. Ezért a tandíj mindannyiunk ellensége, nem csak azoké, akiket személy szerint is sújt" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Egészség nélkül nincsenek munkabíró emberek, nincsen gazdasági siker sem - jelentette ki, hozzáfűzve: úgy látja, hogy az embereket felháborította a kormánynak az a kijelentése, mely szerint az egészségügyi alapellátás ingyenes. Valójában Európában a legmagasabb tb-járulékot a magyar emberek fizetik, átlagosan évente 260 ezer forintot - mutatott rá Orbán Viktor.
Az SZDSZ abbéli vádjára, mely szerint a Fidesz visszaváltja a kádári szocializmust, Orbán Viktor úgy válaszolt: a Kádár-rendszert diktatúrának kell nevezni, lévén hogy az a világ a szabadságtól való megfosztottság világa volt. "Ezért számomra úgy vetődik fel a kérdés, hogy elfogadjuk-e a szabaddemokratáknak azt az álláspontját, hogy a diktatúra bizonyos területeken többet tud nyújtani, mint a szabadság rendje? Ők ugyanis nem kevesebbet állítanak, mint hogy olyan, mindenki számára elérhető oktatás és egészségügy, mint ami a diktatúrában volt, a szabadság világában nem lehetséges. Ez a szabadság világa elleni támadás, ami egy liberális párt esetében több mint bájos" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzáfűzve: ő abban hisz, hogy a szabadság világa jobb oktatási és egészségügyi rendszert tud nyújtani, mint a diktatúra.
A kormánypárti képviselők által elfogadott új tébé-törvénnyel kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor elmondta: lévén hogy vezetett már kormánypártot, megérti a kormánypárti képviselőket, és jogosnak tartja, ha a kormány elvárja a saját képviselőinek a támogatását. "Egy kormánypárti képviselőnek vannak kötelezettségeit a saját kormányával szemben. Ez rendjén van. Azonban a kormány iránti elkötelezettség sohasem írhatja felül a demokrácia iránti elkötelezettséget. Márpedig itt erről van szó. Miért volt számukra lehetetlen, hogyha tudják, hogy a nép nem akarja ezt a törvény, akkor azt megmérettetésre, nyílt népszavazásra bocsássák. Úgy érzem, hogy itt a párthűség felülírta a demokrácia iránti elkötelezettséget, és ez összességében inkább feketévé satírozta ezt a hétfői ülésnapot" - mondta a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor egyedinek nevezete a március 9-i népszavazást, s mint mondta, ezért a hatását is nehéz felmérni. Egészen más hatása van egy negyven százalékos részvételnél a többségben lévő igennek, mint hatvan százalékos részvétel mellett. Tehát az embereken múlik, hogy milyen hatása lesz a népszavazásnak - jelentette ki.
Elmondta, hogy Magyarországon egy meglehetősen primitívre csupaszított képviseleti demokratikus rendszer működött az elmúlt években. Olyan rendszer, amely négyévente egyszer tartott igényt az emberekre, amikor bedobták a szavazatukat, és onnantól, úgymond, a képviselőké lett a politika. A szocialisták erre gyakran rá is játszanak, mondván, hogy "a politikának a parlamentben van a helye", ami azt jelenti, hogy "nem nálatok, kedves választópolgárok" - mutatott rá Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke ezzel szemben elmondta: a népszavazás egy fejlettebb, nyugatosabb megközelítés eredménye, ahol a képviseleti demokráciát kiegészítik a részvételi demokrácia elemeivel. Ahol az emberek részt vesznek két választás között is a közéletben, és időnként fontos döntéseket hoznak. A népszavazás az erőszakmentes népi mozgalom legmagasabb rendű formája, amit az európai kultúrkör ezidáig megalkotott. Legyünk rá büszkék, hogy Magyarországon kapunk erre egy lehetőséget, de ez csak esély, nem verdikt - szögezte le Orbán Viktor.
"Miért lennénk mi hitványabb népség, mint a tőlünk nyugatabbra megtelepedett népek? A kommunizmusból kigyógyulni, a diktatúra örökségét magunk mögött hagyni nem egyszerű. De hiszek abban, hogy egyszer sikerülni fog, és úgy fogunk viselkedni, olyan ország leszünk, úgy gondolkodunk, azzal a polgári öntudattal és felelősséggel éljük az életünket, ami a tőlünk nyugatabbra élő népeket jellemzi, és amely ott jólétet, szabadságot és biztonságot hozott" - nyilatkozta Orbán Viktor a Vasárnapi Újságban.