Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP-nek minden a hatalomról szól

Jól látható, hogy a szocialisták nem tudják megtagadni önmagukat, ugyanúgy viselkednek mint 2006 tavaszán: a hatalomért mindenre hajlandók - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter az MSZP szóvivőjének szavaira reagálva.


Dátum: 2008-02-17 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:50.612490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerinte a Fidesz állításával ellentétben a kormány nem foglalkozik népszavazási kérdésekkel, vagyis nem biztat nemre, hanem csupán tájékoztató kampányt folytat az átfogó reformpolitikáról és annak hatásairól.

A szóvivő véleménye szerint a Fidesznek a referendummal az a célja, hogy megbuktassa a kormányt, az már most veszített, és a Fideszt terheli a felelősség azért, ha következményei lesznek szimpatizánsaik csalódottságának március 9-e után.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője reagálásában úgy fogalmazott, hogy az MSZP retteg attól, hogy az emberek demokratikus körülmények között kinyilváníthatják akaratukat, és véleményt formálhatnak a kormány hazugságairól.

Jól látható, hogy a szocialisták nem tudják megtagadni önmagukat, ugyanúgy viselkednek mint 2006 tavaszán, nekik minden a hatalomról szól, amiért hajlandók mindenre: tovább hazudozni és ennek érdekében milliárdokat költeni az emberek pénzéből - mondta a fideszes politikus.

Hozzátette: Retteg az MSZP, mert az emberek előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a felhatalmazásuk nélkül meghozott döntésekről véleményt mondhatnak.

Szijjártó szerint a szocialisták rettegését bizonyítja, hogy a kormány milliárdokat költ arra, hogy érdekeikkel ellentétes dolgokról győzze meg az embereket.

Nem elég, hogy becsapják és megsarcolják az embereket, még hazugságaik "kimosdatására" is az adófizetők milliárdjait költik - mondta.

Szijjártó Péter a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal kapcsolatban azt mondta, hogy az embereknek még egyszer kell fizetniük azért, amiért egyszer már megfizettek.

Amikor az emberek fizetéséből levonják a tb-járulékot, azt azért vonják le, mert ezért cserébe az államnak "kutya kötelessége" biztosítania az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter a tandíjról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy annak bevezetésével többé nem a diákok szorgalma és tehetsége számít, hanem a szülők pénztárcája.

Kapcsolódó elemek