Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A világ vezetői ellenzik az Irak elleni háborút

Csiang Cö-min kínai elnök csütörtökön Jacques Chirac francia államfővel folytatott telefonbeszélgetésében megerősítette: Peking ellenez minden olyan ENSZ BT-határozatot, amely szabad utat biztosít egy Irak elleni háborúhoz.


Dátum: 2003-03-06 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:29.557914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az Új-Kína hírügynökség jelentéséből kiderül, Csiang az iraki válság politikai megoldása mellett foglalt ismét állást. A kínai elnök szerint a Biztonsági Tanács 1441. számú határozatának végrehajtása jó irányba halad és meg kell erősíteni a fegyverellenőrzések mechanizmusát.

Csiang Cö-min közölte Chirac elnökkel, hogy Kína támogatja Franciaország, Németország és Oroszország közös nyilatkozatát, amelyben a három BT-tag ellenzi az új határozatot. Ugyanebben a szellemben nyilatkozott a nap folyamán egy sajtótájékoztatón Tang Csia-hszüan kínai külügyminiszter is.

Jacques Chirac szerint az iraki kérdés kritikus pontra érkezett és megoldása kihatással lesz a világ jövőjére. A francia köztársasági elnök megerősítette: Franciaország ellenzi az erő alkalmazását, és a nemzetek közösségének folytatnia kell az erőfeszítéseket a háború elkerülésére - idézte szavait az Új-Kína.

Kofi Annan, az ENSZ főtitkára arra biztatta a BT tagállamait, hogy találjanak kompromisszumos megoldást az iraki leszerelés kérdésében. Egy nappal a kulcsfontosságú BT-ülés előtt a világszervezet vezetője úgy vélekedett, hogy egyes tagállamok túlságosan görcsösen ragaszkodnak álláspontjaikhoz. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai-brit-spanyol javaslattal szemben ott van a francia-német-orosz álláspont is, amely az ellenőrzések erősítését szorgalmazza, továbbá egy kanadai tervezet is, amely március 28-ig adna türelmi időt Iraknak "alapvető együttműködésre". Reményét fejezte ki, hogy a pénteki BT-ülésen "jó légkörben folyik majd a vita Irak lefegyverzéséről".

Annan már több ízben hangsúlyozta: a BT csak akkor reménykedhet abban, hogy határozatait tiszteletben tartják, ha egységes álláspontot képvisel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek