Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A saját életükről szavaznak az emberek

Magyarország olyan országgá kell váljon, ahova érdemes hazajönnie a külföldre távozott fiataloknak. Ha rajtunk múlik, Magyarország olyan ország is lesz - nyilatkozta Orbán Viktor az M1 A szólás szabadsága című műsorában.


Dátum: 2008-02-17 23:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:09:53.999856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A műsorvezető, Baló György kérdésére, mely szerint mit ért elsöprő győzelem alatt, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy azt nem lehet számszerűsíteni, mivel olyan népszavazás előtt állunk, amilyen még soha nem volt Magyarországon. Az aláírásgyűjtésről elmondta: nem érti pontosan, hogy ha több mint 1 millió ember aláír valamit, és lehet tudni, hogy az igenek többségben vannak - legalábbis a kormánypártok azt mondják -, akkor miért nem vonta vissza a kormány ezeket az intézkedéseket?

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy miért áldozzanak az adójukból olyan emberek is a tandíjmentességre, akiknek nem érdekük, Orbán Viktor azt válaszolta: Magyarország jövőjét a kiművelt emberfők határozzák meg. A külföldre távozó diplomások kérdéséhez hozzáfűzte: hazánknak az érdeke az, hogy a fiatal tehetséges emberek inasévek formájában, néhány évre elmenjenek Magyarországról, és tanuljanak, dolgozzanak, idővel pedig kellő tudással felvértezve hazajöjjenek.

"A baj ma nem az, hogy elmennek a fiatalok, hanem az, hogy nincs hova visszajöjjenek. Ma a magyar gazdaság, a magyar jövő, a magyar perspektíva nem vonzó azok számára, akik már elmentek az országból. Tartani kell attól, hogy inkább ott keresnek majd egzisztenciát, ahova elmentek, ahelyett, hogy a tudást felpakolva a hátizsákjukba hazajönnének és bekapcsolódnának egy dinamikus Magyarország vérkeringésébe. De a politikusok felelőssége nem az, hogy ehhez a helyzethez alkalmazkodva azt mondják, hogy akkor inkább fizessetek tandíjat, hanem az, hogy dolgozzunk azon, hogy Magyarország egy olyan ország legyen, ahova érdemes hazajönni. Ha rajtunk múlik, Magyarország olyan ország is lesz" - jelentette ki a Fidesz elnöke.

Arra a felvetésre, hogy európai statisztikák szerint Európában a szakmunkásokból van hiány, Orbán Viktor azt válaszolta: nem az a baj, hogy Magyarországon túl sokan járnak egyetemre, mert még nem érjük el az európai átlagot az egyetemre-főiskolákra járók tekintetében. A baj ott van, hogy azok, akik nem mennek gimnáziumba vagy egyetemre, azok nem mennek el szakközépiskolába sem. Az általános iskola után rengeteg gyermek elvész, és ez szoros összefüggésben van a roma-kérdéssel is. "Az ország jövője valójában azon múlik, hogy a képzés és tudás szempontjából milyen képet mutat magáról Magyarország, és hogy mindenki érez-e magában motivációt, eltökéltséget, lát-e értelmet abban, hogy többet tanuljon" - mondta Orbán Viktor.

Mint rámutatott, a vizitdíjat nem azért vezették be, hogy korszerűbbé tegyék az egészségügyet, és a tandíjat sem azért vezették be, hogy több pénz legyen az egyetemeken. A kormány úgy döntött, hogy bizonyos dolgokra kevesebb pénzt fognak adni, így az egészségügyből és a felsőoktatásból is nagy összegeket vontak ki.

"Azt mondták az orvosoknak is, meg az egyetemeknek is, hogy ezentúl nem az államtól fogjátok kapni a pénzt, hanem arra kötelezzük az embereket - ezt nevezzük pénzbehajtásnak - hogy ők fizessék meg azt a hiányzó összegeket, amiket az állam elvett ezekből a rendszerekből. Most mind a háziorvosok és mind a rektorok azon izgulnak, hogy hiányozni fog a tandíj meg a vizitdíj, akkor mi lesz velük?" - mutatott rá Orbán Viktor. Elmondta: a Fidesz március 10-én azonnal benyújtja a parlament elé azokat a törvényeket, amelyek rendezik azt a kérdést.

"Szeretném megnyugtatni a háziorvosokat meg az egyetemi embereket is, hogy a népszavazástól nem lesz kevesebb pénzük. A kormány az ellenkezőjét állítja, de nekem meggyőződésem, hogy ha az emberek úgy döntenek, hogy nincs vizitdíj és nincs tandíj, akkor az állam nem mondhatja azt, hogy kevesebb pénz van, hanem meg kell oldania egy problémát" - jelentette ki Orbán Viktor.

Nem a pártszimpátiát kell nézni, amikor kitöltik az emberek a szavazólapokat, hanem végre más szempontból viszonyulhatnak a világhoz. Nem pártok nyernek a népszavazáson, hanem az emberek - mutatott rá Orbán Viktor, hozzáfűzve: "Mindig azt mondom az embereknek, hogy bárkire szavazzanak is, a saját szempontjukból gondolják végig az életet, és szavazzanak a saját életükre."

A beszélgetés videója a www.orbanviktor.hu oldalon tekinthető meg.

Kapcsolódó elemek