Újra My fair lady a Magyar Színházban
Újra műsorra tűzi a My fair lady című musicalt a budapesti Magyar Színház; az előadás jelmezes főpróbáját kedden tartja a társulat.
Dátum: 2003-03-07 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:30.502235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zenés produkciót, amely George Bernard Show Pygmalion című darabja alapján készült, 1994. december 2-án mutatta be a Hevesi Sándor téri teátrum az azóta elhunyt Sík Ferenc rendezésében, s eddig összesen 188 alkalommal játszotta.
A Magyar Színház a főszerepet, Eliza Doolittle-t alakító Auksz Éva gyermekáldása miatt vette le műsorról a musicalt, amely tavaly májusban szerepelt utoljára a repertoáron.
Henry Higgins szerepét Mihályi Győző, Alfred Doolittle-t Agárdy Gábor, Mrs. Higginst Dániel Vali, Pickering ezredest Makay Sándor, Freddyt Jegercsik Csaba alakítja.
Agárdy Gábor mellett Zolnay Zsuzsa, Pathó István, Botár Endre és Mezei Lajos a bemutató óta játssza a darabot.
A My fair lady szövegét és verseit Alan Jay Lerner írta, zenéjét Frederick Loewe szerezte. A darabot Ungvári Tamás fordította, a versek G. Dénes György nevéhez fűződnek.
Sík Ferenc rendezését Horváth Patrícia újította fel. A díszletet Kemény Árpád, a jelmezeket Tordai Hajnal tervezte, az előadás koreográfusa Geszler György.
MTI - fidesz.hu