Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dübörög az úgynevezett "egészségügyi reform"

"Halálos terápia, avagy van-e összefüggés a gyomorvérzéses beteg halála és az egészségügyi rendszer átalakítása között?" címmel Mikola István interpellációt nyújtott be Kincses Gyula államtitkárhoz.


Dátum: 2008-02-18 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:10:21.879872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dübörög az úgynevezett "egészségügyi reform", útját a betegek megsarcolása, a vizitdíj, a kórházi napidíj, megszüntetett gyógyító ágyak, bezárt kórházi osztályok, bezárt intézmények, kaotikus beutalási rendek, növekvő várólisták szegélyezik - szögezte le Mikola István. Hozzátette: van, ami még rendbe hozható, a vizitdíjat, a kórházi napidíjat szerencsére még meg lehet szüntetni, vannak azonban olyan tragédiák, amelyek visszafordíthatatlanok.

A fideszes szakpolitikus egy esetről beszámolva elmondta: január 26-án délelőtt 10 órakor Lőrincz János saját otthonától 50 méterre rosszul lett és összeesett. A mentő perceken belül megérkezett, és a beteget gyomorfájdalmakkal vitték kórházba.

Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy az eset helyszínéhez egészen közel, az út túloldalán van az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet. Két-háromszáz méterre van a Péterffy Sándor utcai kórház, és nagyjából 500 méterre a Szent Rókus Kórház. Tehát: három budapesti kórház, ahol a beteg a leggyorsabban ellátható.

Ehhez képest mi történt? - tette fel a kérdést Mikola István. A történeteket ismertetve kifejtette: a beteg lakcímkártyáján szentendrei lakcím volt, mert még nem jelentkezett át új lakóhelyére. Ezért a mentő Pomázra vitte. Mint Mikola István mondta: alig egy óra alatt ott is voltak. Az orvos ott megállapította, hogy az eset súlyos, ezért visszaküldték Budapestre, a Szent Margit Kórházba. Újabb egy óra - tette hozzá. Lőrincz János közben elvesztette eszméletét, valószínűleg a nagy vérveszteség miatt, amit gyomorvérzése okozott. A Margit Kórházból a Szent János Kórházba küldték a beteget egy vizsgálatra, majd vissza a Margit Kórházba. Ekkor már este hat óra volt - emlékezetett Mikola István arra, hogy a beteg 10 órakor lett rosszul, tehát 8 órán keresztül hurcolták őt Pestről vidékre és vissza, és Budapesten is egyik kórházból a másikba.

Este megműtötték, közben többször újra kellett éleszteni. Az életmentő műtét ugyan sikeres volt, de Lőrincz János már nem nyerte vissza eszméletét. Nyolc napig kómában feküdt, majd meghalt - számolt be az esetről Mikola István, hozzátéve azt is, hogy számos kérdés merül fel a tragédiával kapcsolatban. Így többek között az, hogy vajon milyen furcsa logika vezérli ezt a rendszert, vajon ha három kórház van a súlyos beteg közvetlen közelében, miért szállították 23 kilométert oda-vissza?

Kincses Gyula államtitkárhoz fordulva Mikola István arra volt kíváncsi, az államtitkár lát-e összefüggést a gyomorvérzéses beteg halála és az egészségügyi rendszer átalakítása között, illetve, hogy mit kíván tenni annak érdekében, hogy az ehhez hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő?

Kincses Gyula államtitkár válaszában azt hangoztatta, hogy ez egészségügyben utólag nagyon egyszerűek az esetek, az életben azonban nem így van. Véleménye szerint így a kérdés kiindulópontja hibás, mivel bizonyos kórképek nem egyértelműen felismerhetők. Ennek az esetnek véleménye szerint ellátás-szervezési vonatkozása nincs. Azt, hogy diagnosztikai tévedés történt-e, szakmai vizsgálatnak kell kiderítenie. Mint mondta, hasonló esetek mindig is voltak, ezért ezekből az ügyekből "politikai kavart csinálni" nem érdemes.

Mikola István viszontválaszában úgy fogalmazott, a súlyos vérszegénység megállapítása nem olyan borzasztó nehéz dolog, ha valaki 8 óra alatt többször elveszíti az eszméletét, az sürgősségi esetnek számít. És - tette hozzá - "ne ijesztgessen bennünket, hogy ezek után nem fog, mert ennek katasztrofális kimenetele lehet". Ezért azt javasolta Kincses Gyula: fontolja meg az eset tanulságát. az államtitkárnak Mikola István az államtitkár válaszát nem fogadta el.

Az Országgyűlés szocialista szabad demokrata többsége a válasz elfogadását természetesen (161 igen, 104 nem szavazattal 3 tartózkodás mellett) megszavazta.

Kapcsolódó elemek