Tőketerebes polgármestere tiltakozik a szénerőmű ellen
A szlovákiai Tőketerebes (Trebisov) polgármestere hétfőn a szlovák kormányfőhöz és a parlamenthez, valamint az érintett tárcákhoz címzett nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy városában az önkormányzat és tőketerebesiek határozott ellenszegülése, továbbá a magyar környezetvédelmi tárca ellenkezése dacára a beruházók mégis a szénerőmű felépítésén mesterkednek.
Dátum: 2008-02-18 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:10:24.118913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2